Infostart.hu
eur:
354.81
usd:
311.45
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Handball Player about to shoot a handball into the goal.
Nyitókép: imagean/Getty Images

Megmutatták a magyar lányok, hogyan is kell

A Mosonmagyaróvár kettős győzelemmel bejutott a női kézilabda Európa-liga csoportkörébe, miután három napon belül másodszor is magabiztosan, ezúttal 32–19-re múlta felül a görög OF Nea Ioniasz együttesét.

Az öt nap alatt három találkozót játszó Mosonmagyaróvár pénteken saját közönsége előtt 31-17-re verte görög riválisát. A tizennégy gólos különbség miatt formalitásnak tűnő visszavágón vasárnap déltől is az UFM Arénában találkoztak a felek, ezúttal hivatalosan a görög alakulat volt a pályaválasztó.

Tóth Eszterre sérülés miatt ezúttal sem számíthatott a mosonmagyaróváriak montenegrói vezetőedzője, Dragan Adzic.

Pontatlan támadójátékkal indult a találkozó mindkét fél részéről, tíz perc elteltével 5-2-re vezetett a hivatalosan vendég magyar együttes. A Mosonmagyaróvár az első félidő zömében négy-ötgólos előnyben volt, irányította a játékot, a vezetőedző pedig sokat forgatta csapatát és több felállást is kipróbált. A 26. percben a mosonmagyaróvári Andrijana Tatar maradt lent egy ütközés után, a combját fájlalta, majd letámogatták a pályáról.

A szünet után visszaesett a görög csapat védekezése, miképp a közönség lelkesedése és a hangulat is alábbhagyott. A második félidő elejét 3-0-s sorozattal (10-19) kezdő Mosonmagyaróvár könnyedén és gyors egymásutánban szerezte a találatokat, miközben a Ioniasz támadásait lassan és körülményesen vezette. A Mosonmagyaróvár a 42. percre alakította ki a tízgólos különbséget (13-23). Noha a végjátékban a magyar klub már láthatóan visszafogta a tempót, így is növelni tudta a különbséget és kifejezetten látványos gólt is szerzett. Végül 13 találattal kerekedett felül ezen a találkozón, a párharc kötelező megnyerését pedig kettős győzelemmel abszolválta.

A mérkőzésen Tóth Gabriella hétszer, Kukely Anna ötször volt eredményes, Csatlós Csenge hét lövést védett. Görög részről Lamprini Cakalu nyolcszor talált be.

A Mosonmagyaróvárnak eredetileg két fordulón kellett volna túljutnia a selejtezőben a csoportkörig, ám az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya csapata, a HB Ludwigsburg csődje nyomán több változás történt: a német bajnoki címvédő helyét a Sola HK vette át a Bajnokok Ligájában, utóbbit pedig egy másik norvég együttes, a Tertnes Bergen helyettesíti az EL-főtáblán. Így a Mosonmagyaróvár a Nea Ioniasz elleni párharc megnyerésével egyből a csoportkörbe került, sorozatban az ötödik kiírásban.

A másik magyar El-csapat, a MOL Esztergom a csoportkörbe jutást a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolhatja ki. Az első meccset november 8-án vagy 9-én rendezik Esztergomban, a visszavágót pedig egy héttel később Belgrádban.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×