Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A gólszerző Keszthelyi Rita örül a női vízilabdatorna negyeddöntőjében játszott Magyarország - Hollandia mérkőzésen a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 12-én. A magyar csapat ötméteresekkel 13-12-re legyőzte a címvédő és Európa-bajnok Hollandiát, így a négy közé jutott a dohai világbajnokságon, egyszersmind megszerezte a kvótát a párizsi olimpiára.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamá

Női vízilabda-Eb - Kifogta a világverő spanyolokat a magyar válogatott, aztán jöhetnek a hollandok

A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott az olimpiai bajnok spanyolokkal, a románokkal, valamint a házigazda portugálokkal került össze a jövő évi női vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak csütörtöki sorsolásán.

A 16 résztvevő válogatottat négy négyes csoportba sorolták. A körmérkőzések után az A és a C, illetve B és a D kvartett első és második helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. Itt a másik csoportból érkező két riválissal találkoznak, és az első két-két gárda bejut az elődöntőbe, míg a harmadikok és a negyedikek az 5-8. helyért játszanak.

Cseh Sándor szövetségi kapitány B csoportban szereplő együttese így továbbjutás esetén a D jelű négyesből kap ellenfelet, ebben a címvédő hollandok mellett a svájci, a brit és az izraeli csapat játszik majd.

Az új formátummal "eltűnik" a keresztbejátszás és a negyeddöntő, megnő a csoportkörös meccsek jelentősége.

A kontinensviadalt január 26. és február 5. között rendezik Madeirán.

A csoportok beosztása:

A: Görögország, Franciaország, Szlovákia, Németország

B: MAGYARORSZÁG, Románia, Spanyolország, Portugália

C: Olaszország, Szerbia, Horvátország, Törökország

D: Hollandia, Svájc, Nagy-Britannia, Izrael

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×