Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.58
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj idomérő edzésén a mogyoródi Hungaroringen 2018. július 28-án.
Nyitókép: Kovács Tamás

Különleges film készül a Hungaroring 40 éves történetéről

Az egyik készítő, Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában jelezte, hogy a pálya történetének legfontosabb szereplői igyekeznek még jobban megvilágítani a mogyoródi létesítmény különlegességeit és történeteit.

A jelenlegi tervek szerint a már több mint egy éve készülő, Hungaroring 40 werk címet viselő dokumentumfilm 80 perces lesz, és még most is készül – árulta el az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor.

Az alkotásban feltűnnek majd a Hungaroring eredeti „megálmodói” – Rohonyi Tamás és Bernie Ecclestone –, számos sportszakmai és hajdani „kormányzati” szereplő, mint például Dávid Sándor, az első magyar Forma–1-es riporter, a jelen kor meghatározó „hungaroringes emberei”, és természetesen a versenyzők mint főszereplők – sorolta a példákat a kommentátor.

A dokumentumfilmmel a pálya történetét szeretnék elmesélni, attól a pillanattól, hogy 1982-ben, a monacói paddockban Bernie Ecclestone és Rohonyi Tamás „megálmodta” a budapesti rendezés ötletét, az 1986-os első futamon át egészen napjainkig, a 40. Magyar Nagydíjig, kitérve a legemlékezetesebb momentumokra, szereplőkre és győztesekre, rengeteg archív felvétellel – magyarázta Wéber Gábor.

„Szeretnénk egy olyan emléket állítani a Magyar Nagydíjnak és magának a Hungaroringnek, ami az első négy évtizedet töviről hegyire elmeséli, de olyan sztorikkal, amit biztos, hogy egyben senki nem hallott még sehol” – fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×