Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
323.99
bux:
147132.33
2026. november 5. csütörtök Imre

Kiderült, hány magyar ült a Liverpool repülőgépére

A Liverpool nyilvánosságra hozta annak a 29 játékosnak a nevét, akik elutaztak Ázsiába, az előszezonbeli túrára. Az első állomás Hongkong. Az első mérkőzést majd szombaton játsszák a Vörösök, az AC Milan ellen. Mindhárom magyar elutazott a kerettel.

A legnevesebb hiányzó Federico Chiesa, otthonhagyása csak erősíti azt a véleményt, hogy hamarosan távozik. Ugyanakkor repülőre szállt két olyan csatár, Darwin Nunez és Luis Díaz, akiknek a távozása napirenden van, legalábbis tárgyal róla a klub.

Elutazott az argentin világbajnok Alexis Mac Allister is, aki május közepe óta nem lépett pályára az első csapatban. Ugyanez igaz Alisson Beckerre és a már említett Luis Diazra, akik szintén nem játszottak sem a Preston North Enddel szemben, sem pedig vasárnap a Stoke City elleni, zárt kapuk mögött az edzőközpontban játszott felkészülési mérkőzésen sem. (Az 5-0-ra megnyert találkozón debütált az új igazolások közül Pécsi Ármin és Florian Wirtz is. Természetesen játszott Kerkez Milos és a gólpasszt is adó Szoboszlai Dominik is.)

Szintén elutazott Harvey Elliott és Tyler Morton, akik az elmúlt időszakra pihenőt kaptak, miután júniusban megnyerték az utánpótlás Európa-bajnokságot az angol csapattal. Stefan Bajcetic továbbra is lábadozik a májusi műtétje után.

A csapat új szerelést vitt magával, a feliratok a távol-keleti stílust szimbolizálják.

A Liverpool jövő szombaton Hongkongban az AC Milannal játszik, majd Japánba utazik, ahol a rákövetkező szerdán a Yokohama F Marinos csapatával találkozik.

A Liverpool FC utazó kerete: Alisson, Mamardasvili, Woodman, Pécsi kapusok, Gomez, Endo, Van Dijk, Konate, Diaz, Szoboszlai, Nunez, Mac Allister, Szalah, Jones, Gakpo, Elliott, Cimikasz, Robertson, Gravenberch, Doak, Kerkez, Wirtz, Frimpong, Ngumoha, Misciur, Morton, Bradley, Stephenson, Nyoni.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×