Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók szombati 3 km-es kieséses sprintversenyében a szingapúri világbajnokságon. S számos megpróbáltatáson keresztül túljutva pénteken megszerezte pályafutása első egyéni világbajnoki érmét Fábián Bettina, aki holtversenyben harmadikként csapott célba a nőknél.
A 21 éves Betlehem Dávid megszerezte pályafutása első egyéni világbajnoki érmét. Honfitársa, Rasovszky Kristóf a szám Európa-bajnokaként a hatodik helyen végzett.
Betlehem a magyar küldöttség második érmét szerezte a szingapúri világbajnokságon, nagyjából másfél órával korábban ugyanebben a versenyszámban párja, Fábián Bettina harmadik volt.
Ezt a számot első alkalommal rendezték meg a világbajnokságon: az első fordulóban két csoportra osztották a 63 fős mezőnyt, amelyre ekkor 1500 méter várt, mindkét futamból az első tíz jutott tovább. Ezt követően a második fordulóban 1000 métert kellett teljesíteni, majd a legjobb tíz egy utolsó 500 méteres sprintben döntötte el az érmek sorsát.
Mindkét magyar a második csoportba került, egyikük továbbjutása sem volt veszélyben az első fordulóban. A másodikban az 5 és a 10 kilométeres versenyben is győztes német Florian Wellbrock és Betlehem elúszott a mezőnytől, így ők nagyon simán jutottak a döntőbe, mögöttük nagy csata alakult ki a további finálés helyekért, Rasovszkynak hatalmasat kellett hajráznia, végül célfotó után ő is készülhetett az utolsó 500 méterre.
A döntőben mindkét magyar "medencés technikával" ugrott be a vízbe, hosszan kidelfinezve, de Wellbrock fordulhatott elsőként. A némettel Betlehem tudta tartani a tempót, Rasovszky láthatóan kiszállt a dobogóért folytatott küzdelemből.
A hajrában Wellbrockot nem lehetett megállítani, ezzel a sportág történetében először három egyéni aranyat nyert a világbajnokságon. Betlehem könnyedén lett mögötte második.
Eredmények:
nyíltvízi úszás, férfi 3 km egyenes kieséses sprintverseny, világbajnok:
Florian Wellbrock (Németország)
2. BETLEHEM DÁVID
3. Marc-Antoine Olivier (Franciaország)
...6. RASOVSZKY KRISTÓF
korábban:
női 3 km egyenes kieséses sprintverseny, világbajnok:
Kadzsimoto Icsika (Japán)
2. Ginevra Taddeucci (Olaszország)
3. FÁBIÁN BETTINA (Magyarország) és Moesha Johnson (Ausztrália)
Juhász Janka az első futam után búcsúzott.
KezdőlapSport"Rohadt erős vagyok" - két magyar vb-érem Szingapúrból
Budapestre érkezett J. D. Vance amerikai alelnök, aki még indulás előtt Amerikában a reptéren azt mondta: „alig várom, hogy találkozzak jó barátunkkal, Viktorral!” . Csizmazia Gábor Amerika-szakértő szerint várhatóan folytatódnak a technológiai, gazdasági és energetikai együttműködésről szóló egyeztetések, és diplomáciai szempontból is jelentősnek mondható a látogatás. Az iráni helyzet érdemi változásáról is beszélt.
Komoly gazdasági hasznot hoz Oroszországnak az iráni háború és a Hormuzi-szoros blokkolása miatti olajár-emelkedés, az uráli típusú olaj már drágább, mint a Brent – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alalapítvány igazgatója.
Irán teljes elpusztítása következhet, ha nem állapodik meg Teherán Washingtonnal ma a háború lezárásáról - mondta Donald Trump amerikai elnök tegnap esti beszédében. Amerika az elnök terve szerint erőműveket és hidakat bombázna. A forradalmi gárda "alaptalannak" nevezte Trump fenyegetőzését. Közben csökken az iráni megtorlócsapások intenzitása: Izrael ellen több mint 12 óra szünet után indult újabb rakétatámadás ma reggel. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború keddi fejleményeivel.
Trump - who has set a deadline of 20:00 on Tuesday (ET) for Iran to reopen the Strait of Hormuz - says "the entire country can be taken out in one night".