Infostart.hu
eur:
388.67
usd:
336.84
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Nyitókép: Unsplash.com

A DAC helyett FC Kassa indulhat a Konferencia-ligában

Miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn elutasította a dunaszerdahelyi DAC fellebbezését, és így az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a klub nem indulhat a Konferencia-liga selejtezőjében, helyére pedig a keddi döntés alapján az FC Kassa került.

A CAS ítéletét követően a szlovák liga (ÚLK) tagjai többségi szavazással határoztak úgy, hogy a DAC helyét a kassaiak vehetik át, akik az előző, 2024/25-ös idényben az ötödik helyen zártak.

„Négy éve került többségi magyar tulajdonba az akkor még a szlovák másodosztályban induló FC Kassa. Azóta hatalmas utat tettünk meg, amely ez alkalommal a sport területén mutatja meg a két ország közötti együttműködésben rejlő potenciált. Két év első osztályú tagság után az európai kupaporondra is kiléphetünk, igaz, ehhez szerencse is kellett, de a futballban a szerencse általában azok mellé szegődik, akik megdolgoznak érte. Továbbra is folytatjuk a munkát, a nemzetközi mérkőzések pedig olyan tapasztalatokkal vértezhetik fel a csapatot, amelyeket már a következő bajnokságban is kamatoztatni tudunk” – mondta Sántha Gergely, az FC Kassa felügyelőbizottságának elnöke.

A klub számára mérföldkő a mostani szereplés: a csapat alig két éve, 2023-ban lett szlovák élvonalbeli együttes, amely hétéves fennállása alatt jutott el a harmadosztályból oda, hogy szerepelhet nemzetközi porondon.

A kassaiak a 2025/26-os Konferencia-liga második selejtezőkörében csatlakoznak a sorozathoz, ahol a fehérorosz Neman Grodno és az örmény Urartu párharc győztesével találkoznak. A párharc első mérkőzését jövő csütörtökön, hazai pályán rendezhetik meg, míg a visszavágóra július 31-én kerül sor.

A CAS hétfőn ismertetett határozata szerint a dunaszerdahelyi klub megsértette az UEFA szabályzatát, mivel a győri ETO FC ügyvezető igazgatója egyszemélyben a DAC vezérigazgatója, alelnöke és igazgatótanácsának tagja is. Az UEFA-nak a klubok pénzügyi ellenőrzéséért felelős bizottsága folytatott le vizsgálatot az azonos tulajdonosi körrel rendelkező klubok kapcsán, ez azzal a - június 30-án bejelentett - döntéssel zárult, hogy a bizottság elutasította a DAC nevezését, ugyanakkor a Győr részt vehet a Kl-selejtezőben. Az UEFA szabályzata szerint ugyanis ilyen esetekben az a csapat a kedvezményezett, amelynek bajnoksága magasabb koefficienssel (előkelőbb ranglistás helyezéssel) rendelkezik.

A DAC ezért fordult a CAS-hoz, indoklása szerint a két klub két külön jogi és gazdasági szervezet, amelyek különböző kedvezményezettek által irányított alapítványokon keresztül működnek – a DAC esetében Világi Oszkár, az ETO esetében Világi Réka a végső kedvezményezett. A klubok működését – szólt a DAC érvelése – szigorú jogi szabályozás és elkülönítő mechanizmusok biztosítják, amelyeket az ETO megvásárlását követően, és még az UEFA hivatalos, 2025. március 1-i határideje előtt hoztak létre.

A Győr a San Marinó-i Tre Fiori és az örmény Pjunik Jereván párharcának győztesével játszik majd a Kl-selejtező második fordulójában, míg a DAC az örmény Urartu és a fehérorosz Neman Grodno továbbjutójával találkozott volna, így viszont a győztes csapat játék nélkül lép majd a harmadik körbe.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×