Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Liverpool FC/YouTube

„Még mindig egy őrült balhátvéd vagyok” – Kerkez Milos első interjúja Liverpool-játékosként

Kerkez Milos a Liverpoolhoz szerződése után hosszú interjút adott a Liverpool TV-nek, az elsőt a Vörösök játékosaként. Ebben beszélt arról a folyamatról, amelynek során aláírhatta a szerződését, az érzéseiről, a vágyairól, meg még arról is, hogy kiket tartott a legkiválóbb elődjeinek a balhátvéd posztján. Mi több, elmagyarázta, miért tartja magát „őrült balhátvédnek”.

A kötelező körök megfutása után elmondta, hogy május elején fordultak konkrétabbá a dolgok, azóta él a klubbal a közelebbi kapcsolat. Az elmúlt hetekben már közeli volt a megoldás, s nagyon várta, hogy végre pont kerüljön az átigazolás végére.

Ahogyan a számára nagyon sokat jelentő családtagjaival, az édesapjával és a fivéreivel is beszélte, ez egy óriási lépés, amelyet nehéz egyelőre elhinni, de tény, hogy immár a Liverpool játékosa, a Liverpool szerelését viseli.

A következő napokban hazamegy még a Vajdaságba, aztán visszatér a Liverpool edzőközpontjába, már nagyon várja a felkészülés kezdetét. Kapott kérdést arról is, hogy mit szól ahhoz, hogy a Liverpool az elmúlt hetekben, napokban, leigazolta Jeremie Frimpongot és Florian Wirtzet is, azt felelte, jó lesz velük az edzésen is gyakorolni, meg, persze a mérkőzéseken együtt játszani.

Arra kérdésre, hogy követte-e régen a Liverpoolt, a Liverpool történetét, elmondta, hogy sok videót is megnézett, egyebek mellett az Anfield hangulatáról is. Mindössze huszonegy éves, 13-14 éves kora óta követi a nemzetközi futballt, két balhátvédet emelt ki a Vörösök (viszonylag) közeli múltjából. Az egyik a norvég John Arne Riise, a másik, természetesen Robbo, azaz Andy Robertson, aki az elmúlt nyolc szezonban a Vörösök első számú balhátvédje volt.

A kérdező Kerkez Milos stílusát a norvég legendáéhoz hasonlította, erre a magyar válogatott védő rábólintott, mint mondta, Riise is, mint a gép ment előre a bal oldalon. Egyébként azt is megkapta kérdésnek, hogy még a Bournemouth játékosaként crazy left backnek, bolond, vagy inkább őrült balhátvédnek minősítette magát, hogyan minősítené most?

Ugyanúgy, mondta nevetve, de hozzátette, hogy a pályán kívül talán nyugodtabb, higgadtabb, de a pályán éppen úgy 110 százalékot akar adni mindig a győzelemért.

Természetesen szóba került Szoboszlai Dominik is, akit a kérdező is „nagyon közeli barátként” aposztrofált, Kerkez Milos is rábólintott, mint mondta, két-három naponta beszéltek, s nagy segítség lesz majd Liverpoolban is, a beilleszkedésnél.

Beszélt arról is, hogy Richard Hughes vitte őt a Bournemouth-hoz is, s a sportigazgatónak abban is nagy szerepe van, hogy ő Liverpoolba került, követte őt. Mint elemezte, a Bournemouth-nál töltött első idény arra volt jó, hogy megismerje, milyen is a Premier League, a másodikban még inkább előrelépett, fejlődött, de még nagyon sok áll előtte, még sokkal jobb játékos akar lenni.

Szóba került Arne Slot, a menedzser is, akivel hosszan beszélt az elvárásokról, a várható taktikáról, a neki szánt szerepkörről.

Bevezetésként a világ egyik legjobb klubjának, Anglia legnagyobb csapatának minősítette a Liverpoolt, zárásként pedig arról beszélt, hogy a Liverpool szurkolói a legjobbak a világon.

Itt megnézheti az angol nyelvű beszélgetést:

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×