A hazai szövetség honlapja a hír közlése mellett megemlékezésében emlékeztet rá: Horváth Zoltánnak egész életében azzal a "bélyeggel" kellett versenyeznie, hogy Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf után lett a magyar kardvívás egyik, akkoriban talán a legnagyobb egyénisége. Egészen fiatalon, húszévesen helyet követelt magának a hatalmas hármas mellett a világbajnoki csapatban, és az 1960-as római olimpián, 22 esztendősen már főszereplővé lépett elő. Egyéniben ezüstérmet nyert Kárpáti Rudolf mögött, míg az aranyérmes válogatott egyik erőssége lett.

A csodálatos trió visszavonulása után egyértelműen őt kiáltották ki a magyar kardhagyományok méltó folytatójának, és ezt igazolva meg is nyerte az 1962-es, Buenos Aires-i egyéni világbajnokságot. Csapatban 1957-ben Párizsban, 1958-ban Philadelphiában és 1966-ban Moszkvában nyert még aranyérmet. Felfelé ívelő karrierjét egy rendkívül súlyos autóbaleset törte ketté 1964-ben. Horváth Zoltán ezt követően még visszatért a pástra, korántsem eredménytelenül, de újabb kiugró sikert már nem ért el, és viszonylag fiatalon, alig több mint harmincévesen visszavonult - írta a hunfencing.hu oldal.

Ezt követően sokáig külföldön edzősködött, majd hazatért. Utolsó éveit békésen, csendesen, a Tatabánya melletti Szárligeten töltötte, végül hosszú betegség után hunyt e