Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
331.9
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Match ball lying on the parquet near 9 m line.
Nyitókép: Dziurek/Getty Images

BL: párizsi bravúrgyőzelemmel negyeddöntős a Szeged

A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel 35-25-re győzött a Paris Saint-Germain otthonában a rájátszás első fordulójának csütörtök esti visszavágóján, így 65–56-os összesítéssel megnyerte a párharcot.

A Szegednek korábban 12 olyan párharca volt az európai kupaporondon, amelynek első mérkőzését hazai pályán elveszítette, és egyszer sem sikerült továbbjutnia. A legutóbbi hat BL-meccsén nyeretlen maradt, de némi reményt jelenthetett, hogy a PSG az előző három hazai találkozóját elveszítette a legrangosabb európai kupasorozatban.

A vendégek keretéből a világbajnoki ezüstérmes horvát balszélső, Marin Jelinic, a hazaiaktól pedig a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia balszélső, Mathieu Grébille hiányzott.

A tizedik percben vezettek először két góllal a párizsiak, a 15. percet követően viszont lendületbe kerültek a vendégek, és az idény legtökéletesebb negyedóráját produkálták. Addig szinte alig volt különbség a két együttes között, utána viszont rendkívül hatékony támadójátékának és helyzetkihasználásának köszönhetően 11-3-as sorozattal rukkolt elő a Szeged, így a szünetben 17-11-es előnyben volt, noha a kapura lövések száma egyenlő volt.

Mikler Roland a második félidő elején is remekül védett, bravúrjaira alapozva tovább növelte előnyét csapata, amely remekül használta ki a helyzeteit és az emberelőnyös, illetve emberhátrányos időszakokból is jól jött ki. A Szeged újabb 6-2-es szériáját követően sorozatban háromszor talált be a francia bajnoki címvédő, de ekkor sem tudott lendületbe kerülni. Azért sem, mert a vendégek ekkor már tudatosan lassították a játékot, és 12 perccel a vége előtt tíz találattal vezettek.

A PSG az elmúlt 11 évben mindig a legjobb nyolc közé jutott a Bajnokok Ligájában, de a mostani mérkőzés negyede még hátra volt, amikor eldőlt, hogy ez a sorozata megszakad, ráadásul a mérkőzés jelentős részében osztálykülönbség volt a csapatok között. A BL-negyeddöntőbe 2019 után bejutott Szegednek mindössze 12, ellenfelének 22 rontott lövése volt.

Mikler Roland 15 védéssel, a BL góllövőlistáját vezető Mario Sostaric hét, Sebastian Frimmel és Bánhidi Bence négy-négy góllal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon az előző idény gólkirálya, Kamil Syprzak nyolc alkalommal talált be, Andreas Palickának három, Jannick Greennek hét védése volt.

A két csapat 13. alkalommal találkozott egymással a nemzetközi porondon, egy döntetlen és nyolc PSG-siker mellett negyedszer győzött a Szeged. „Nagyon boldog és büszke vagyok! Ez a mi napunk volt!” – nyilatkozta a meccs után a mezőny legjobbja, Mikler Roland.

Hozzátette, csapatuknak ma minden összejött, fantasztikus volt a teljesítményük. A visszavágó előtt tudták, hogy tökéletesen kell játszaniuk, és akkor nyerhetnek, és ez sikerült is. „Voltak nehezebb pillanataink az elmúlt hetekben, úgy jöttünk ide, hogy olyan egységesek voltunk, amilyenek az utóbbi időben nem. Tudtuk, hogy csak így lehet nyerni egy ilyen csapat ellen” – magyarázta a kapus.

Hangsúlyozta, csak ilyen védekezéssel, ilyen metalitással, ilyen hozzáállással, ilyen lendülettel, ilyen hittel lehet győzni Párizsban.

A három gólig jutott Bodó Richárd a klub közösségi oldalán felidézte, hogy a közelmúltban nehéz helyzetben volt a csapat, és bár érezte, hogy ma más lesz, nem gondolta, hogy ennyivel nyernek.

„Minden tiszteletem a párizsi csapaté, de ma a sebzett vad nagyon veszélyes volt.

Nagyon örülök, hogy sikerült nyerünk és hat év után ismét mentünk egy újabb kört a BL-ben. Ez nagyon fontos mindenkinek, aki itt játszik, illetve a stábtagoknak és az egész klubnak” – nyilatkozta a válogatott balátlövő.

Leszögezte, hogy igazán a győztes meccsek után tudnak építkezni és előrelépni, de nem szabad elszállniuk. „Nagyon sok pofont kaptunk már ebben a szezonban, folytatnunk kell ezt az utat és azt a hozzáállást” – vélekedett.

Bodó úgy fogalmazott, a hozzáállásuk szenzációs volt, Mikler Roland pedig egy legenda, ahogy véd és ahogy tüzeli a társait, de egytől-egyig mindenki hozzátett az összteljesítményhez.

A PSG egy héttel ezelőtt 31-30-ra nyert Szegeden a párharc első mérkőzésén. A magyar együttes ellenfele a címvédő Barcelona lesz a negyeddöntőben, a párharc első mérkőzését április 23-án vagy 24-én, a visszavágót egy héttel később játsszák.

A negyeddöntő párosítása:

  • SC Magdeburg (német)-One Veszprém HC
  • Szeged-Barcelona (spanyol)
  • HBC Nantes (francia)-Sporting CP (portugál)
  • Füchse Berlin (német)-Aalborg HB (dán)
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×