Vállalják a büntetést és el is ismerik a hibákat, nagyon minimálisan tévedtek a kalkulációnál, és hihetőnek is tűnik a magyarázat - fél milliméterről és egy kilóról van szó.
A 24.hu cikke szerint közleményt adott ki a Forma-1-es Ferrari csapat Charles Leclerc és Lewis Hamilton kizárása után. Eredetileg 5. és 6. helyen futottak be a Kínai Nagydíjon vasárnap. Előbbinek nem volt elég nehéz a "csomagja" a versenyt követő mérés szerint, utóbbinak pedig túl vékonynak találták a padlólemezét.
Közleményében a csapat elismerte a szabálytalanságokat, de állítja, nem állt szándékában csalni, "tanultak a történtekből", és "gondoskodnak, hogy ne kövessék el még egyszer a hibákat".
Magyarázattal is szolgált: a 800 kilós súlyhatár alá azért esett be a Leclerc-autó, mert csak egyszer hívták ki a boxba a monacóit, emiatt a gumik jobban koptak, ez okozta a bónusz súlyvesztést. Hamilton esetében rosszul mérték fel a padlólemez kopását, az így fél milliméterrel a határérték alatt volt.
Sovány vigasz a Ferrarinak, hogy bár a vasárnapi pontokat elvesztette, szombaton Hamilton megnyerte a sprintfutamot.
A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.
Hogyan működik a munkaidőkeret 2026-ban? Mutatjuk a szabályokat, a havi munkaidő számítását, a túlóra elszámolását és a munkabér kifizetésének feltételeit.