Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt a 84-szeres magyar válogatott kézilabdázó

Súlyos betegség után 61 éves korában elhunyt Feketéné Kovács Éva egykori válogatott játékos, edző, testnevelő – számolt be a hírről a Magyar Kézilabda-szövetség honlapja.

Feketéné Kovács Éva a Ferencvárosban, a TFSE-ben, majd a BHG-ban, később Hollandiában kézilabdázott, 1986–93 között összesen 84 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, tagja volt az 1986-ban világbajnoki 8. helyezett és az 1992-ben B-világbajnokságot nyerő válogatottnak, valamint játszott az 1989-es B-csoportos világbajnokságon is.

Visszavonulását követően tanárként és edzőként egyaránt tevékenykedett. A kétezeres évek elején Kovács Péter segítője volt a női junior válogatottnál, amely 2002-ben junior Eb-ezüstérmet, 2003-ban junior világbajnoki ezüstérmet nyert, 2005-ben pedig a Varga József által vezetett ifjúsági csapat edzőjeként lett Európa-bajnoki 8. helyezett. Nevelőedzőként olyan játékosok pályafutását segítette, mint Lékai Máté, a Testnevelési Egyetemen pedig mestertanárként az edzőképzésben vállalt szerepet, később Gárdonyban dolgozott.

Férje, a 2015-ben elhunyt Fekete Béla szintén válogatott kézilabdázó és edző volt, Kovács Évának pedig két húga szintén kézilabdázott – idézi az MKSZ közleményét a sportal.hu.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×