A topligákban és több nyugat-európai bajnokságban hétfőn éjfélkor véget ért a téli átigazolási időszak. Ahogy arról az Infostart beszámolt, a Manchester City labdarúgócsapata költötte a legtöbb pénzt (218 millió euró) új játékosokra, ami nem számít nagy meglepetésnek, mint ahogyan az sem, hogy egy szaúdi klub, az al-Naszr lett a második a listán egyetlen transzferrel. Cristiano Ronaldo csapata 77 millió eurót fizetett az Aston Villának a kolumbiai Jhon Duránért. Arra viszont valószínűleg csak kevesen számítottak, hogy a francia Rennes fut be a harmadik helyre, amely kilenc játékost szerződtetett, összesen 74,65 millió euróért.
Szabados Gábor az InfoRádióban úgy fogalmazott, egy átigazolás olyan, mint egy hétköznapi munkahelyváltás, mindössze annyiban van különbség, hogy a sportvilágban megvalósuló klubváltásoknál egyik munkahely fizethet is a másiknak. A sportközgazdász hozzátette: egy sportegyesület számára óriási értéket jelent egy-egy játékos, a futballban pedig különösen nagy összegek repkednek minden nyáron és minden télen. A sportolók ráadásul nemcsak a játékukkal vagy a teljesítményükkel tűnhetnek ki, hanem a marketingértékük is rendkívül sokat számít, ami komoly befolyásoló tényező lehet egy-egy üzlet megkötésénél. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy a játékjog már önmagában is komoly vagyoni értékű jog az egyesületek számára.
A sportközgazdász arról is beszélt, hogy a labdarúgók aktuális piaci értékét egyebek mellett meghatározza az is, mennyire sérülékenyek. Ennek függvényében ingadozhat az értékük. Ha valakinek már több sérülése is volt a pályafutása korábbi szakaszaiban, kevesebb pénzért kelhet el, nem beszélve arról, hogy ha akkor fut be egy ajánlat a játékosért, amikor éppen nem tud játszani, mert nem egészséges.
Szabados Gábor kiemelte: a piaci érték folyamatosan változik, és igazából matematikailag, egzaktan nem is lehet meghatározni, csak becsléseket tesz a szakmán belül egyébként elismert és széles körben elfogadott Transfermarkt oldal is. A vételár számos tényezőtől függ, például attól is, milyen anyagi helyzetben van az adott klub vagy hány riválisa érhető el a piacon a kiszemeltnek a különböző posztokon. Természetesen a tudás, a teljesítmény nagyon fontos faktor, és ennek mérésére már számos tudományos eszköz, számítógépes rendszer rendelkezésére áll a játékosmegfigyelőknek.
A klubok rengetegféle számítást végeznek az átigazolási időszakban és a köztes periódusokban, azzal kapcsolatban viszont csak kalkulálni tudnak, hogy egy futballista játékjogának megvásárlása mennyi idő alatt, milyen módon térülhet meg. A sportközgazdász felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyon sok ismeretlen tényezővel kell számolniuk a csapatoknak, például a már említett sérülésekkel. Jól látszik egy tendencia arra vonatkozóan, hogy a klubok főleg fiatal játékosokért hajlandók sok pénzt kifizetni, aminek Szabados Gábor szerint egyszerűen az az oka, hogy bennük megvan a potenciál arra, hogy hosszú éveken át játsszanak náluk, és ez által több idejük van arra, hogy visszatermeljék az értük kifizetett összeget.
Külön megemlítette Szoboszlai Dominiket, akinek 2023 nyarán 50 millió euróra becsülték a piaci értékét, a Liverpool mégis kifizetett érte 70 milliót az RB Leipzig csapatának, mivel akkor 22 éves volt, és az angol klub vezetői vélhetően úgy gondolkoztak, hogy felépítik, megadják neki a lehetőséget a kibontakozásra, és ha a legjobb forgatókönyv érvényesül, akkor bőven visszahozza majd az árát.
Szabados Gábor úgy véli, minden átigazolási időszak egy kicsit más, nem egyetlen minta alapján zajlanak az üzletek, és meglátása szerint nem volt ez másképp ezen a télen sem. Kiemelte, hogy a Covid begyűrűző hatásai miatt a korábbi években „nagyot esett” az átigazolási piac, akkoriban kevesebb üzletet kötöttek, illetve csökkent az átigazolások értéke is.
Ugyanakkor mára „regenerálódott” a piac, és a kifizetett összegek is azt mutatják, újra mélyen a zsebükbe nyúlnak a csapatok.
A sportközgazdász megjegyezte: a téli átigazolási időszakok mindig csendesebbek a nyáriakhoz képest, mert szezon közben számos klubnál korlátozottabbak a lehetőségek, illetve visszafogottabban bontják meg a játékoskeretüket eladásokkal.
Azt gondolja, igazán nagy szenzációt nem hozott a mostani téli átigazolási időszak, szerinte két megállapodást lehet kiemelni. Az egyik Hvicsa Kvarachelia klubváltása: a grúz szélső 70 millió euróért a Napolitól a PSG-hez szerződött, és 2029 nyaráig írt alá a párizsiakhoz. Szabados Gábor szerint Kvarachelia ezzel a transzferrel szintet léphet, és akár világsztárrá is válhat Luis Enrique kezei alatt.
A másik nagyon fontos ügylet nem egy klubváltás, hanem egy szerződéshosszabbítás volt a sportközgazdász szerint, aki úgy véli, Erling Haaland hosszabb távú megtartása óriási érték lehet a Manchester City számára. A 24 esztendős norvég támadó kilenc és fél évre szóló szerződést írt alá, így 2034-ig maradhat a tízszeres angol bajnoknál. Bár a Manchester City nagyon aktív volt ezen a télen a játékosvételek terén, Szabados Gábor szerint
a legnagyobb erősítés mégis az, hogy ilyen hosszú időre magához tudta láncolni Erling Haalandot,
ami meglehetősen szokatlan a futball világában, de egyben jól kifejezi, mekkora értéket képvisel. Az előző két Premier League-szezon gólkirályának jelenlegi piaci értéke 200 millió euró a Transfermarkt becslése szerint.
Egy-egy szerződtetésnél pénzhez jut az értékesítő klub, illetve a játékosügynök is. Nagy a szórás az ügynöki jutalékok tekintetében, általában 5-15 százalékot kapnak a futballisták képviselői egy-egy transzfer után, de Szabados Gábor hozzátette: ez az arány bizonyos esetekben felmehet akár 20 százalékig is. A játékos nem részesedik az átigazolási összegből, hiszen bár az ő játékjogát értékesítik, de ezenkívül nem vesz részt az ügyletben. Ugyanakkor minden átigazolásnál nagyon fontos szempont a játékos bére, hiszen sokszor ezen múlik, hogy mozdítható-e az aktuális klubjától. Az érintett futballista természetesen tudja, mennyiért kelt el, és ennek ismeretében kezdheti a bértárgyalást, illetve az alkudozást. A legtöbb esetben az adott játékos arányosan a fizetésében is látni szeretné azt az összeget, amit áldozott érte új csapata. „Ha egy játékost nagy mennyiségű pénzért igazolnak, abból közvetlenül nem részesedik, de természetesen a bérezés terén őt is jól meg kell fizetni” – magyarázta a sportközgazdász.
(A nyitóképen: Omar Marmus az Arsenal–Manchester City angol bajnoki mérkőzésen a londoni Emirates Stadionban 2025. február 2-án. A Manchester City 75 millió euróért vásárolta meg a télen az Eintracht Frankfurttól az egyiptomi támadót.)