Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Dubei Debóra, a magyar válogatott játékosa a csapat edzésén a soproni Novomatic Arénában a női kosárlabda olimpiai selejtező kezdete előtti napon, 2024. február 7-én.
Nyitókép: MTI/Tóth Zsombor

Völgyi Péter erre a 14 hölgyre mindenképp számít

Völgyi Péter, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kihirdette 14 fős keretét az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó két, februári fordulójára.

A magyar szövetség honlapján megjelent névsor szerint visszatér a nemzeti csapatba a Sopron Basket korábbi irányítója, a honosított Turner Yvonne, aki jelenleg a Valencia játékosa.

A szövetség cikkében kiemelte, hogy Völgyi Péter további hét-nyolc játékos behívását tervezi, akik a csapat munkáját segítik majd, és akikre a jövőben is számít. Az ő neveiket pár napon belül hozzák nyilvánosságra.

A nemzeti együttes február 6-án Finnországot fogadja, majd 9-én Bulgáriában zárja a sorozatot, melyben jelenleg két-két győzelemmel és vereséggel áll, így sorsdöntő meccsek várnak rá.

A válogatott tavaly februárban két sikerrel kezdett, novemberben viszont - már Völgyi Péter irányításával - váratlanul kikapott hazai pályán Bulgáriától, majd Szlovéniában is, ezzel az élről a második helyre csúszott vissza a szlovének mögé a csoportban. Az idei Európa-bajnokságra az I csoportot leszámítva a csoportgyőztesek és a négy legjobb csoportmásodik jut ki.

A magyar válogatott kerete:

Aho Nina (DVTK HUNTHERM), Angyal Barbara (SERCO UNI Győr), Dombai Réka (SERCO UNI Győr), Dubei Debóra (SERCO UNI Győr), Határ Bernadett (Elitzur Ramla, Izrael), Juhász Dorka (Famila Schio, Olaszország), Kányási Veronika (DVTK HUNTHERM), Kiss Virág (SERCO UNI Győr), Lelik Réka (DVTK HUNTHERM), Miklós Melinda (DVTK HUNTHERM), Papp Klaudia (Sopron Basket), Török Ágnes (NKA Universitas Pécs), Yvonne Turner (Valencia Basket, Spanyolország), Varga Alíz (Sopron Basket)

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×