Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Szántó Dávid, a rövidpályás úszó-világbajnokság szervezőbizottságának operatív igazgatója, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Németh Nándor világbajnoki bronzérmes úszó (b-j) a vb-ről tartott Budapesti sajtótájékoztatón 2024. november 15-én. A Duna Arénában december 10. és 15. között sorra kerülő versenyen 191 ország vesz részt.
Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

Szántó Dávid: több rekord is megdől a budapesti vb-n, a délelőtti előfutamokon is telt ház lesz

Már most ki lehet jelenteni, hogy a versenyzők, valamint a részt vevő nemzetek számát illetően is új rekord születik a budapesti rövid pályás úszó világbajnokságon – mondta az InfoRádióban az esemény szervezőbizottságának operatív vezetője. Hozzátette: akkora az érdeklődés, hogy a Duna Aréna összes szektorát meg kellett nyitni, és az utolsó, még szabad helyekért óriási a harc az érdeklődők között.

Két hét múlva kezdődik a rövid pályás úszó világbajnokság, melynek a budapesti Duna Aréna ad otthont. Az eseményen Sebestyén Dalma sportszerű gesztusának is köszönhetően 35 magyar versenyző áll rajtkőre. A vb szervezőbizottságának operatív vezetője, Szántó Dávid az InfoRádióban elmondta: már most biztosan ki lehet jelenteni, hogy a résztvevők számát illetően új rekord születik, ugyanis ezer felett van az elfogadott regisztrációval rendelkező sportolók száma. Több mint 190 ország jelezte részvételét az eseményen, amire szintén nem volt még példa a rövid pályás vb-k történetében. Az eddigi rekordot a 2022-es melbourne-i világbajnokság tartotta, amelyen 176 nemzet úszói indultak.

Bár a nevezési határidő már lezárult, a nemzetközi szövetségnek még le kell ellenőriznie több száz regisztrációt, hogy az egyes versenyzők jogosan, megfelelő időeredménnyel kerültek-e fel a rajtlistára, vagyis a végleges szám majd csak a következő napokban, a szükséges adminisztratív teendők után válik ismertté.

Szántó Dávid emlékeztetett: időeredménye alapján Sebestyén Dalma a 200 vegyes mellett 200 pillangón is úszhatott volna a budapesti vb-n, de úgy gondolta, a közelmúlt megpróbáltatásai után Ilyés Laura is nagyon megérdemelné, hogy hazai közönség előtt versenyezzen, ezért átadta neki az indulási jogot. Az úszószövetség nemzetközi versenyrendezési és kommunikációs vezetője hozzátette: Ilyés Laura karrierjében nagy törést jelentett, hogy doppingolással vádolták meg, és csak egy nagyon hosszúra nyúló jogi procedúra végén bizonyosodott be, hogy alaptalanok voltak a feltételezések a junior Eb-ezüstérmessel szemben. A történetnek végül pozitív lett a lezárása, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) visszavonulót fújt, ami Szántó Dávid megfogalmazása szerint „nagyon ritkán fordul elő”.

Úgy véli, a végső ítélet egy „hatalmas győzelem volt” Ilyés Laura számára, hiszen kiderült, hogy mindig tisztán, a szabályokat betartva versenyzett. Ezzel együtt már senki nem tudja neki visszaadni azokat az éveket, melyek kiestek a jogi huzavona miatt a sportolói karrierjéből. Szántó Dávid szerint

Ilyés Laura mostanra visszaküzdötte magát egy olyan szintre, hogy ismét nagyon komolyan számolni kell vele,

amit jól bizonyít, hogy a kaposvári rövid pályás ob-n Kapás Boglárkát megelőzve első lett 200 méter pillangón, illetve teljesítette is a vb-részvételhez szükséges időt is. Ebben a versenyszámban azonban Kapás Boglárka és Sebestyén Dalma is jobb idővel rendelkezett, mint a BVSC úszója, de Sebestyén Dalma a magyar szövetség által Fair Play-díjra jelölt döntésével végül Ilyés Laura is készülhet a világbajnokságra.

Óriási az érdeklődés

Szántó Dávid tájékoztatása szerint elképesztő ütemben fogynak a jegyek az eseményre, és saját elmondása szerint még a szervezőbizottságot is meglepte, mekkora az érdeklődés a vb iránt. Nyilván sokat számít az is, hogy a hazai kedvencek mellett a világ legjobbjai is Budapestre érkeznek, úgyhogy nagyon izgalmas versenyekre lehet számítani. A nagy érdeklődés miatt újabb és újabb szektorokat kellett megnyitni a Duna Arénában, mostanra pedig előállt az a helyzet, hogy „minden létező szék kikerült a piacra”, és nagy a harc az érdeklődök között a még elérhető jegyekért.

A hétvégi programra „már csak bajosan lehet” jegyhez jutni, de Szántó Dávid szerint nem lehetetlen. Mint mondta, a hétköznapokra is óriási számban fogytak a belépők, már most „telített” a Duna Aréna, de azért korlátozott számban még lehet vásárolni jegyeket, igaz, halogatni nem érdemes a rendelést, mert bármikor elfogyhatnak az óriási érdeklődést látva.

A szervezőbizottság operatív vezetője szerint

a délelőtti előfutamokon, valamint a délutáni döntők során is telt ház lesz a Duna Arénában.

Mint fogalmazott, ez azért fontos és nagyon örömteli, mert a 35 magyar induló jelentős része várhatóan csak az előfutamokban szerepel majd, és nagy szükségük lesz a szurkolásra. „Arra azért nem mind a 35 versenyzőnknek van esélye, hogy kvalifikálja magát a döntőkbe, mert minden számban elképesztően erős lesz a mezőny a budapesti vb-n” – jegyezte meg Szántó Dávid.

(A nyitóképen: Szántó Dávid, a rövid pályás úszó világbajnokság szervezőbizottságának operatív igazgatója, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Németh Nándor világbajnoki bronzérmes úszó a vb-ről tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. november 15-én.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×