Infostart.hu
eur:
366.7
usd:
322.49
bux:
151445.59
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
basketball
Nyitókép: taka4332/Getty Images

Rettenetes dráma a női NBA-döntőn, Juhász Dorka részvételével

Juhász Dorka 9 percet játszott a a New York Liberty elleni, mindent eldöntő összecsapáson. A küzdelem hosszabbításba torkollott.

A New York Liberty nyerte meg az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) idei szezonját, miután a nagydöntő ötödik mérkőzésén hosszabbításban verte Juhász Dorka csapatát, a Minnesota Lynxet.

A New York-i találkozón

a magyar válogatott játékos kilenc percet töltött a parketten, pontot nem szerzett, viszont adott egy gólpasszt, leszedett egy lepattanót és egy dobást blokkolt.

A mindent eldöntő mérkőzésen mindkét együttes rossz százalékkal dobott, a hosszabbításban viszont a hazaiak némileg pontosabbá váltak, míg a Lynx csupán két pontra volt képes, így a Lyberty 67-62-es sikert aratott és története első bajnoki címét gyűjtötte be.

A négyszeres bajnok Lynx 2017 óta először döntőzött a WNBA-ben, míg az alapszakaszgyőztes Liberty öt vesztes finálé után tudott először diadalmaskodni.

Címlapról ajánljuk
Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Az óriásplakátok mintegy kilenctizedét meg kellene szüntetni a közterületi reklámok szabályozásának tervezett szigorítása miatt – mondta az InfoRádióban a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának vezetője. Bauer Tamás szerint a változtatás több száz vállalkozás működését veszélyeztetné, és a reklámfelületeknek helyet adó ingatlantulajdonosok is bevételtől esnének el.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten esnek az európai részvénypiacok. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×