Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.53
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Liverpool, 2024. január 2.Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2024. január elsejei Liverpool - Newcastle United mérkőzésén a liverpooli Anfield stadionban.
Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Szoboszlai Dominik a Liverpoollal a Real Madridot fogadja és visszatér Lipcsébe

Az UEFA csütörtökön, kora este, elkészítette a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024-es a télbe nyúló őszi idényének sorsolását. Az már kiderült, hogy az egyes csapatoknak kik ellen kell játszania, az időpontokra ellenben szombatig várni kell, azt csak utána pontosítja az európai szövetség.

Azt előzetesen lehetett tudni, hogy megújul a sorozat lebonyolítási rendje, megszűnnek a csoportok, mind a 36 résztvevő csapat (tehát néggyel több induló, mint az utóbbi években) egyetlen nagy tabellán kerül rangsorolásra.

Az is egyértelmű, hogy a négy, egyaránt kilenccsapatos kalapból mindenki mellé két ellenfelet sorsolt a számítógép, az egyikkel otthon, a másikkal idegenben játszik az adott gárda.

A címvédő Real Madrid ellenfelei (még egyszer: nem ebben a sorrendben): Borussia Dortmund (otthon), Liverpool FC (idegenben), AC Milan (o), Atalanta (i), Salzburg (o), Lille OSC (i), VfB Stuttgart (o) Brest (i). Az UEFA Szuperkupa-döntő után újra játszik a Madrid az Atalantával, ezúttal Bergamóban.

Szoboszlai Dominikot és a Liverpoolt láthatjuk a Real Madrid ellen, s a magyar válogatott csapatkapitánya visszatér korábbi klubjához, Lipcsébe, immár ellenfélként. A Liverpool riválisai: Real Madrid (o), RB Leipzig (i), Bayer Leverkusen (o), AC Milan (i), Lille OSC (o), PSV (i), Bologna (o), Girona (i).

Gulácsi Péter és Willi Orbán együttese, az RB Leipzig nem csak a Liverpoollal találkozik a nagyágyúk közül: Liverpool (o), Internazionale (i), Juventus (o), Atletico Madrid (i), Sporting CP (o), Celtic FC (i), Aston Villa (o), Sturm Graz (i).

A legnagyobb esélyesek közé sorolt Manchester Cityt, aki olyan szerencsés, hogy tud jegyet szerezni, Pozsonyban is láthatja az ősszel. Az angol bajnok programja: Internazionale (o), PSG (i), Club Brugge (o), Juventus (i), Feyenoord (o), Sporting CP (i), Sparta Praha (o), Slovan Bratislava (i).

Ha már a Slovannál tartunk, a Cityn kívül a Milan és a VfB Stuttgart utazik Pozsonyba: Manchester City (o), Bayern München (i), AC Milan (o), Atlético (i), Dinamo Zagreb (o), Celtic FC (i), VfB Stuttgart (o), Girona (i).

A Bayern München ellenfelei is pikánsak, Thomas Tuchel egykori klubja, a PSG ellen, illetve ugyanez „fordítva”, Hansi Flick a bajorok ellen: PSG (o), Barcelona (i), Benfica (o), Sahtar (i), Dinamo Zagreb (o), Feyenoord (i), Slovan (o), Aston Villa (i)

Belgrád sincsen elérhetetlen messzeségben, a Cz-hez érkezik a Barcelona is. A szerb bajnok kétszer utazik Milánóba: FC Barcelona (o), FC Internazionale (i), Benfica (o), AC Milan (i), PSV (o), Young Boys (i), VfB Stuttgart (o), AS Monaco (i).

Játéknapok: szeptember 17-19., októbewr 1-2., október 22-23., november 5-6., november 26-27., december 10-11., január 21-22., január 29.

A teljes beosztás itt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×