Komora Imre 1940. június 5-én Budapesten született. Pályafutását a legnagyobb szombathelyi klubban kezdte, amely egy ideig még a Lokomotiv, majd a Törekvés nevet viselte, majd visszakapta a Haladás elnevezést.

1959 májusában írt róla először hosszabban a Népsport: „Komora Imre két alkalommal már szóhoz jutott a szombathelyi NB l-es csapatban, de tulajdonképpen ez volt az a mérkőzés, amelyen tehetsége valóban kibontakozott. Pedig a fiatal fiú nem kis feladatra vállalkozott. Vállalta a Diósgyőr elleni játékot, s fél nappal később, hétfőn délelőtt, egy másik, sokkal fontosabb vizsgán kellett helytállnia: írásbeli érettségit tett a Szombathelyi Közgazdasági Technikumban. S a szorgalmas, szerény sportoló ezt az akadályt is bizonyára biztosan vette és bebizonyította, hogy a labdarúgó NB I mellett az életre is megérett…”

1961 nyarán került a Bp. Honvédhoz, ahol aztán játékos-pályafutása végéig játszott. Alighanem a legszívesebben a Bozsik, Tichy, Komora belsőhármas tagjaként szerepelt, 278 bajnoki meccsével manapság tizenkettedik a kispesti klub örökranglistáján. Előkelő helyen áll a szerzett gólok számát tekintve is: tizennegyedik. A Honvéddal játékosként elért legnagyobb sikere a Magyar Népköztársasági Kupa megnyerése volt, 1964-ben.

Kétségtelenül az volt pályafutása legsikeresebb idénye, hiszen harmadik lett az A-válogatottal a spanyolországi Eb-négyesdöntőben, s olimpiai bajnok Lakat Károly irányításával Tokióban. Klubjával bajnoki ezüstöt nyert, az MNK-győzelem mellett.

Két válogatottsága közül a másodikra 1968-ban, a szovjetek elleni Eb-negyeddöntőben került sor. Balszerencséjére mindkét mérkőzést elveszítette a válogatott. 1972-es visszavonulása után is maradt a katonaklubnál, szakosztályvezetőként tevékenykedett, majd 1982 és 1986 között vezetőedző volt.

Sikerei a klubtörténet legsikeresebb edzőjévé emelték, három bajnoki címet nyert, egyszer a Magyar Népköztársasági Kupa győztese is lett. (Évtizedekig ő volt a Honvéd egyetlen olyan legendája, aki játékosként és edzőként is megnyerte az országos kupát. 2020-ban csatlakozott hozzá Pisont István.)

1986 őszén három mérkőzésen betöltötte a szövetségi kapitányi posztot is. Utána menedzserként segítette akkori veje, Détári Lajos pályafutását, majd a pireuszi Olympiakosz technikai igazgatója is volt (1989–1990). A kilencvenes években két periódusban ismét vezetőedzőként dolgozott (1997–1998, 1999), illetve a klubigazgatói tisztséget is betöltötte Kispesten.