Infostart.hu
eur:
355.19
usd:
307.09
bux:
134159.71
2026. június 9. kedd Félix
Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke beszédet mond a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott megemlékezésen a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) majálisán 2026. május 1-jén.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

„Nem kérünk, követelünk” – komoly tervekkel készülnek a kormánnyal való tárgyalásra Zlati Róberték

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.

Zlati Róbert közölte: tárgyalni fognak az új kormánnyal, de „nem könyörögni megyünk, partnerként akarunk tárgyalni, nem kérünk, követelünk”. „Olyan országot akarunk, ahol a munka nem kiszolgáltatottság, hanem biztonság, ahol a dolgozó nem eszköz, hanem érték, ahol nem bátorság kérdése kiállni magadért, hanem természetes” – jelentette ki.

Május elseje nemcsak ünnep, de emlékeztető is, arra, hogy mit harcoltak ki a szakszervezetek és mit kell még elérni – jelentett ki Zlati Róbert.

Magyarországon emberek százezrei élnek úgy, hogy hiába dolgoznak keményen, nem jutnak egyről a kettőre. Dolgoznak, túlóráznak és mégis bizonytalanságban élnek, ez elfogadhatatlan – mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint ez egy olyan rendszer következménye, amely éveken át a tőkét védte a dolgozók helyett.

Ez a rendszer megbukott, de ettől még a problémák nem oldódtak meg, a munkahelyek nem változnak meg egyik napról a másikra, a fizetések nem emelkednek önmaguktól – mutatott rá a MASZSZ elnöke.

Zlati Róbert közölte: nehéz időszak jön, a gazdaság bizonytalan, a válság jelei itt vannak, és annak árát a dolgozók fizetik meg általában.

„Ezt most nem engedhetjük meg, mert van erőnk, és ideje kimondani, mi működtetjük az országot, mi termelünk, mi szolgáltatunk, mi tartjuk mozgásban a gazdaságot, nélkülünk nincs semmi” – fogalmazott Zlati Róbert.

Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke hiányolta, hogy a leendő kormány képviselői nem vesznek részt a MASZSZ majálisán. Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke elmondta: Kapitány István leendő gazdasági minisztert meghívták, de csapatából azt a választ kapták, hogy a kormányalakítás miatt nem fér bele a majális a programjukba, de fontosnak tartják a szakszervezetekkel folytatott egyeztetéseket.

Az emlékkőnél tartott rendezvény után a résztvevők a Városligeti fasorba vonultak, a MASZSZ székházához, ahol Karácsony Gergely főpolgármester tartott beszédet.

„Talán közelében vagyunk annak, hogy olyan politika legyen Magyarországon, amely komolyan veszi a munkavállalók érdekeit, a munkavállalókat képviselő szakszervezeteket” – fogalmazott a főpolgármester.

Az új kormány előtt álló feladatok közül kiemelte, hogy helyre kell állítani az intézményes érdekegyeztetés rendszerét, új sztrájktörvényt kell elfogadni, meg kell szüntetni a „rabszolgatörvényt” és a külföldi munkavállalók szervezett behozatalát.

„Teli reménnyel és persze kérdésekkel is, de nagyon várjuk az új kormány megalakulását” – mondta Karácsony Gergely.

„Amit ebben az országban szeretnénk látni, annak éppen az az értelme, hogy a nagyon sokszínű választói koalíció, amely elküldte Orbán Viktort, ne érezze magát újra ellenzékben, amikor az új kormány megalakul” – tette hozzá.

A szervezők több programmal is várták a MASZSZ majálisának résztvevőit, így például kerekasztal-beszélgetésekkel, zenével, csocsóval, gyermeksarokkal.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: Vitnyéden akart a Fidesz-kormány migránstábort építeni

Magyar Péter viszonválasza: Vitnyéden akart a Fidesz-kormány migránstábort építeni

A kormányfő erről napirend előtti felszólalását követően, az ellenzéki felszólalásokra adott viszonválaszában beszélt, amelyben Gulyás Gergely felé fordulva megerősítette: az emberek az Európai Ügyészséghez csatlakozásra adtak felhatalmazást, valószínűleg azért, mert a Polt Péter-féle fideszes ügyészségből elegük volt.

Mik meg nem történnek! Mit ajánlottak a nyugatnémetek Puskás Ferencnek?

A csütörtökön kezdődő észak- és közép-amerikai labdarúgó-világbajnokság előtt az Infostart felidéz néhány különleges epizódot a tornák történetéből. Nem elsősorban olyanokat, amelyek az eredményekhez, a pályán történt eseményekhez kapcsolódnak, inkább olyanokat, amelyek mégis jellemzőek és emlékezetesek. Ezúttal 1954 a téma, a második magyar világbajnoki ezüstérmet hozó futball-vb, s az, hogy mit ajánlottak a nyugatnémetek Puskás Ferencnek, az Aranycsapat sérült kapitányának.
inforadio
ARÉNA
2026.07.09. csütörtök, 18:00
Grexa Liliana
ukrán nemzetiségi szószóló
Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz üzemanyagellátásnak. A pilóta nélküli fegyvereknek hála az orosz területszerzés 2023 óta először negatívba fordult. A drónháború elmérgesedésével egyre gyakrabban bukkannak fel orosz és ukrán drónok NATO-tagállamok területén: Romániában egy ukrán tengeri drón okozott botrányt, a baltikumban repülő eszközök borzolják a kedélyeket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×