Idén nyáron jelentős mérföldkőhöz érkezik a Biodóm projekt, július 1-jén a tervek szerint megnyílik a nagyközönség előtt az építmény központi csarnokában kialakított városi oázis. Az 1,7 hektár területű létesítmény mintegy 1 hektáros központi tere (az úgynevezett ősvadon rész) egy fedett parkként várja majd a látogatókat, hogy bemutassa a növények sokszínűségét, miközben „a látvány sem lesz utolsó” – mondta el Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója az InfoRádióban.
Mintegy 13 ezer trópusi és szubtrópusi növény fog itt helyet kapni, kialakítottak egy 14 méter magas vízesést és állatok is lesznek, egyelőre jóval kisebb számban, mint majd a létesítmény végleges állapotában. Lesznek hulmánok (majmok), bali seregélyek, palawani pávafácánok, és ide költözik az állatkert bemutató állatainak egy része is.
„Azt reméljük, hogy ezzel a nagyobb területtel és a Biodóm megnyitásával elmozdítjuk a projektet arról a pontról, ahol évekig állt, és egy nagyon komoly látványosságot adunk a látogatóknak,
egy olyan közösségi teret, ahova érdemes lesz eljönni egész évben” – mondta a főigazgató.
Beszélt arról is, hogy az eddig a Biodómba látogatók mind nagy érdeklődéssel voltak az épület sorsa iránt, különleges élmény számukra bemenni a trópusi csarnokba. De az új tér nemcsak a látványról szól, hanem arról is, hogy – ahogy az állatkert egyéb területein is – ismereteket adjanak át, és felhívják a figyelmet a növények fontosságára a mindennapi életünkben, a klíma szabályozásában, az ökoszisztéma fenntartásában. Ezt megpróbálják olyan módon elérni, hogy a látogatók ne egy tanórán érezzék magukat, hanem szórakozva kikapcsolódhassanak.
A most megnyíló rész külön belépő nélkül látogatható lesz,
az állatkerti jegyek, bérletek érvényesek. Ennek egyik oka, hogy ez részleges nyitás, nem az egész látványosságot mutatják be, másrészt idén 160 éves az állatkert, ez az intézény ajándéka a látogatóknak erre az alkalomra.
Néhány adat az új létesítményről:
- 150 ültetővályúba 276 köbméter üveghab drénréteg, illetve 1650 köbméter speciális termőközeg kerül.
- Az összes ültetőfelület 2950 négyzetméter, amin mintegy 13 ezer trópusi és szubtrópusi növény pompázik majd. Ezek közül 101 lesz 5 méternél magasabb.
- Készül egy 400 négyzetméter nagyságú, növényzettel fedett zöldfal és egy 528 négyzetméteres, műgyanta alapú műszikla.
- A dekoráció része lesz egy másik, 664 négyzetméteres, cementbeton alapú műszikla, illetve 1584 négyzetméternyi festés is.
Sós Endre elmondta: a most megnyitandó rész reményeik szerint csak az első fázis, és a Biodóm később teljesen elláthatja majd tervezett funkcióját, állat- és növénybemutató térként működhet. A 2024-25-ös évben egyébként a részleges alkalmakkor, különböző programok idején látogatható épületrész már évi 150 ezer embert fogadott, ezért azt remélik, nagy lesz most is az érdeklődés.
A projekt 350 millió forintos költségéből 300 milliót az állatkert, 50 milliót a fővárosi önkormányzat áll.
A cikk alapjául szolgáló interjút Szabó S. Gergő készítette.





