eur:
396.74
usd:
366.54
bux:
73031.62
2024. augusztus 2. péntek Lehel
A későbbi aranyérmes Kós Hubert a férfi 200 méteres hátúszás döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 1-jén.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Sós Csaba: Kós Hubert nyomasztó teherrel érkezett

Kós Hubert olyan fiatal, aki példakép lehet, és nem csak azért, mert olimpiai bajnok lett – mondta a párizsi játékok első magyar aranyérmeséről az úszóválogatott szövetségi kapitánya.

A magyar olimpiai csapat első aranyérmét Kós Hubert szerezte a 200 méteres hátúszás döntőjében, Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az InfoRádióban mégis higgadtan értékelt, mert azt hangsúlyozta, hogy "ilyenkor még nem lehet szabadjára engedni magát az embernek, mert vannak még esélyes számaink", meg azt is, hogy "még vissza kell fogni magát az embernek, és az utolsó percig koncentrálni".

Kós Hubert a siker után elmondta, hogy próbált mindent kizárni, az öt karikára sem nézett rá, a társakat sem figyelte, de a szurkolók egy részére rá is ijesztett, csak az utolsó húsz méteren vette át a vezetést görög riválisától.

"Nemcsak a szurkolók egy részére ijesztett rá, hanem ránk is. Infarktus közeli állapot volt, ahogy végigment ez a 200 hát, de minden versenyszám ilyen: a győztesnek sok mindent egybe kell raknia, és szerencse is kell hozzá" – mondta a szövetségi kapitány.

Aposztolosz Hrisztu kamikaze taktikát választott, sokáig jelentős előnnyel vezetett, de a végén befogta Kós, ezt Sós Csaba így értékelte: "Mindenki tudta, hogy 200 méternél hirdetik ki az eredményt, és ott a Kós volt elől…"

A párizsi olimpia első magyar bajnoka fokozatos lépkedett előre, először az ifjúsági korosztályokban, aztán pedig a felnőttek között lett Európa-bajnok, majd 2023-ban világbajnok, most pedig olimpiai aranyérmes. A szakvezető szerint azonban az utolsó lépcső volt a legnehezebb, mert nyomasztó teherrel érkezett az olimpiára, hiszen az elmúlt másfél évben ő vezette a világranglistát, és ő volt a 200 hát első számú esélyese.

Sós Csaba azonban nemcsak az olimpiai aranyérmét méltatta Kós Hubertnek. "Rendkívüli tehetség szorult belé, azért nem véletlen, hogy a Bob Bowman vele akar dolgozni, és ő ezt végig is viszi. Az iskolapadban is kiváló eredményeket ér el, nyelveket beszél, és egy rendkívül nyitott, olyan fiatal, aki példakép lehet, és nem csak azért, mert olimpiai bajnok lett, hanem a komplett személyiségét nézve is" – mondta.

Kós együtt készül a franciák legjobbjával, a 200 pillangón Milák Kristófot legyőző Leon Marchand-nal, Sós Csaba szerint ennek is fontos szerepe van az olimpiai aranyéremben, mert a rivalizálás mindig jót tesz. Példaként a veszprémi hosszúrtávúszókat említette, ahol Szokolay László mester keze alatt Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, korábban Kalmár Ákos, most Sárkány Zalán készül együtt és egymás ellen. "Ezt a rendkívül nagy mennyiségű, sokszor valóban unalmas és nagyon sokszor fájdalmas, gyötrelmes munkát nyilván közösségben jobban lehet elvégezni, mint akkor, amikor valaki ezt egymaga csinálja" – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy egy nappal korábban Kós Hubert külső szemlélőként nehéz helyzetben lehetett a 200 pillangó döntőjében, mert "kétfelé kellett szakítani a szívét". Magyarként Milák Kristófnak drukkolhatott csak, de Marchand az edzőtársa és barátja. "Akivel minden nap reggel lemegy a bányába, este meg együtt jönnek föl szénporosan, arra nem lehet azt mondani, hogy nem kívánja sikerét, de hát kettő nem nyerhetett" – mondta Sós Csaba.

A kapitány méltatta a női 4x200 méteres gyorsváltót, amely hatodik lett a csütörtök esti döntőben. Szerinte ez egy "nagyon ígéretes alakulat", mert nagyon fiatalok. Az idén is még ifikorú volt Pádár Nikolett és Ábrahám Minna, Ugrai Panna idén robbant be, de Késely Anna is még fiatalnak számít, ráadásul vannak még, akik követelik a helyet maguknak a magyar váltóban. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Európából csak két válogatott jutott be a döntőbe, és ott is helytállt a magyar staféta annak ellenére, hogy "reggel túltoltuk a biciklit", és a második legjobb idővel az ötös pályára került be a váltó. "Emiatt az Egyesült Államok és az Ausztrália közt végig hullámfürdőben mentek, de szerintem ennél is tudnak még majd jobb időt, és a hatodik helyre egy olimpián joggal lehetünk büszkék" – mondta Sós Csaba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a nyugati–orosz fogolycseréről: mindkét fél sikerről beszél, ettől azonban nem várható pozitív változás

Kaiser Ferenc a nyugati–orosz fogolycseréről: mindkét fél sikerről beszél, ettől azonban nem várható pozitív változás

Vélhetően Németország eddigi ellenállásának megtörése eredményezte, hogy megvalósulhatott Törökországban a Nyugat és Oroszország közötti nagy fogolycsere – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Kaiser Ferenc szerint Oroszország és Fehéroroszország gyakorlatilag „terrorszervezetként" viselkedett a tárgyalások során.

Sós Csaba: Kós Hubert nyomasztó teherrel érkezett

Kós Hubert olyan fiatal, aki példakép lehet, és nem csak azért, mert olimpiai bajnok lett – mondta a párizsi játékok első magyar aranyérmeséről az úszóválogatott szövetségi kapitánya.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.02. péntek, 18:00
Nagy Sándor Gyula
Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×