Mivel töltötte az olimpiai bronzérem megszerzése óta eltelt időszakot?

Csak nyolc órát sikerült aludnom összesen azóta, eléggé izgatott vagyok még mindig. Mostanára sikerült egy kicsit újra önmagamnak lenni a flow állapot után.

Fülig ér a szája?

Igen, persze, nagyon örülök, de ezt az eredményt szerintem hosszú idő lesz majd feldolgozni.

Mi kellett ahhoz, hogy ez a bizonyos szombati nap ennyire jól sikerüljön? Egy kivételével az összes asszóját megnyerte.

A saját akaratom, a belefektetett munkám, az edzőm munkája, az egész családom támogatása és a többi mellett nagyon nagy szükség volt mentális felkészülésre az elmúlt hónapokban. De arra is, hogy az elmúlt időszakban minden az olimpiáról szólt, ezáltal nekem könnyebb volt erre a versenyre felkészülni. Egyfolytában az lebegett a szemem előtt, hogy olimpián élveznem kell a vívást, hogy ott lehessek a páston, ez az, ami megadta ezt az alapot, hogy megmutathatom a magyaroknak is és a világnak is, hogy mit tudok.

Sikerült ezek szerint élveznie az asszókat?

Igen, úgy terveztem már előző nap, hogy ezen a szombaton én nagyon szeretném élvezni a vívást, mert amikor igazán élvezem azt, hogy tust adok, hogy nyerek, hogy milyen szépen adom be a tusokat, akkor jön ki a valódi vívó énem, és akkor tudom igazán megmutatni, hogy mi is van bennem.

Mennyire volt önön nyomás egy olyan helyzetben, amikor az utolsó pillanatban vált hivatalossá, hogy ott lehet az olimpián, noha nyilván már hetekkel korábban számolhattunk ezzel a forgatókönyvvel?

Valóban, de a nyomás nem volt nagy, mert magammal szemben volt ugyan egy olyan elvárásom, hogy éremmel szeretnék hazatérni, de mi mást mondhatna egy sportoló egy olimpia előtt, viszont mivel nem voltam az éremesélyesek között, ezért természetesen akkora nyomás nem volt rajtam, mint a világranglista első három helyezettjén. A másik oldalról azért nagy volt a nyomás, mivel egy kicsit későn derült ki a kvótaszerzés, emiatt kevesebb időm volt mentálisan felkészülni, mint a többieknek.

És nagyon sok verseny volt, az országos bajnokságon a Ludovika Arénában meg is említette, hogy igazi dömping várt önre is a tavaszi hónapokban.

Igen, és én érzelmi hullámvasútként éltem meg, nem volt egyszerű lelkileg végigmenni ezen, tényleg nagyon sok világkupánk, nagydíjunk volt a tavaszi hónapok alatt. Mivel a budapesti nagydíjon sikeresen tudtam szerepelni, ezért úgy éreztem, hogy a többi versenyen is mindig készen kell állnom, de a vívás nem így működik, és ezt nekem is be kellett lássam.

A korábbi amerikai tanulmánya, illetve az a közeg, amelyben itthon dolgozott korábban és az elmúlt fél évben, mennyit adott önnek?

Szerintem nagyon sokat tett hozzám a kint töltött eddig három fél év, hiszen ott egy új közösségbe kerültem, és ez is kétoldalú, hiszen az egyik oldalról maga a közösség is épít, támogat, és egyrészt megbecsülve érzem magam, másrészt pedig egy olyan közösségnek lehetek a tagja, amelynek tagjai folyamatosan fejlődni szeretnének. Nemcsak ez az élet új, hanem a helyszín és a távolság is megnőtt az itthoni megszokotthoz képest, ez is nagyon sokat számított, hiszen ott egy kisvárosban élek, és minden távol van tőlem, nagyon nyugodt, csendes helyen lehetek, ahol igazán önmagamnak érezhetem magam.

Mennyire tudta kizárni a körülményeket Párizsban a Grand Palais-ban, amely rendkívül impozáns?

Valóban rendkívül impozáns a helyszín, de én ezt a verseny utáni nap reggelén fedeztem fel, amikor felültem a lelátóra, és wow, ez volt a reakcióm, mert óriási, gyönyörű ez a helyszín, és el se hiszem, hogy ott tudtam vívni a középső emelt páston ebben a teremben. Szerintem sikerült kizárni a körülményeket, kivéve az elődöntőben, ott egy kicsit nehezebb volt, hiszen annyira hangos volt a francia szurkolótábor, hogy zengett a fülem. Nagyon szeretem Párizst, voltam már itt korábban, ezáltal nem volt ismeretlen a helyszín. Szerintem azért is sikerült ilyen jól, mert ismertem a helyet, otthonosan éreztem magam a páston, és nem annyira foglalkoztam a szurkolókkal, hallottam a magyarokat és a szüleimet leginkább, de azt sikerült kizárnom, hogy elvegye a fókuszomat.

Nyolc év után szerzett ezzel a magyar női párbajtőrvívásnak ismét érmet: Rio de Janeiróban Szász Emese aranyérmes lett. Mennyire volt ez meg a fejében, hogy Tokióba nem jutott ki magyar női párbajtőrvívó, és így nyolc év távlatában az első olimpiai érmét hozta ennek a szakágnak?

A szemem előtt lebegett végig Szász Emese, Nagy Tímea, Szalai Györgyi, Mincza-Nébald Ildikó és még nagyon sok nagy vívó is, amikor vívtam, illetve előtte főleg a mentális felkészülés alatt, és óriási nagy energiát kaptam ezáltal is tőlük.

Hogyan néz ki a folytatás?

Nagyon várom a folytatást. Szeretnék kicsit megnyugodni és ismerkedni a ténnyel, hogy van egy olimpiai bronzérmem, ami még mindig egy kicsit hihetetlen. Még szeretnék itt lenni Párizsban egy-két napot, hogy azért az olimpiát is lássam, és ne csak a saját versenyemet éljem meg, hanem másokét is, tudjak szurkolni a többieknek, legfőképp a vívóknak, a magyar csapatnak, de szeretném Párizst is újra megnézni, hiszen három éve voltam utoljára, és tényleg az egyik kedvenc városom.

21 évesen olimpiai bronzérmes. Milyen reakciókat kapott a magyar küldöttség tagjaitól?

Ezt nehéz még tudatosítani magammal. Szerintem egyedül nehezen fog menni a feldolgozás, mindenképp a pszichológusommal fogom ezt megbeszélni. A magyar stáb mindenben nagyon támogat, és mindenki nagyon örült, nagyon sokan gratuláltak. Én is örülök annak, hogy ez az első érem volt, és hogy talán meg tudtam alapozni a magyar csapat szereplését, úgyhogy nagyon várom a folytatást és a többi magyar sportolót, hogy milyen eredményt érnek el.