Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
315.15
bux:
150022.38
2026. augusztus 12. szerda Klára
A debreceni Planéta Szimonetta a női kézilabda Európa-liga C csoportjában, az első fordulóban játszott DVSC Schaeffler és a dán Nyköbing Falster HB mérkőzésen a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban 2023. január 7-én.
Nyitókép: MTI/Derencsényi István

Külföldre megy a magyar válogatott átlövője

A következő szezontól a lengyel női kézilabda-bajnokságban szereplő MKS FunFloor Lublin együttesében folytatja pályafutását Planéta Szimonetta, a Debrecen korábbi válogatott átlövője.

A lengyel klub keddi közleménye szerint a 196 centiméter magas balkezes játékos lesz a lengyel bajnokság történetének első magyar légiósa, egyúttal az élvonal legmagasabb kézilabdázója is.

Tomasz Lewtak, az igazgatótanács elnöke elmondta, nagyon örülnek, hogy egy ilyen tapasztalt kézilabdázóval sikerül megerősíteniük a keretüket.

„Ez az átigazolás kétségtelenül telitalálat az európai színtéren”

– tette hozzá.

Planéta Magyarországon több mint 400 mérkőzést játszott, szerepelt a Győr és a Veszprém csapatában, légiósként pedig Franciaországban (Chambray Touraine) és Németországban (Thüringer HC) is kipróbálta már magát.

„Éreztem, hogy nagyobb változásra van szükségem a karrieremben. Újra külföldön akartam játszani. Amikor megtudtam, hogy a Lublin átlövőt keres, úgy gondoltam, ez a tökéletes választás” – nyilatkozta a 30 éves Planéta.

Hozzáfűzte, vannak ismerősei, akik már játszottak Lublinban, és csak jót mondtak a klubról. Őt a professzionalizmus, a fantasztikus szurkolók és a remek csapatszellem győzte meg.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok

A 3-as metró 36 éve érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a káposztásmegyeri meghosszabbítás engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×