Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.97
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Forrás: fradi.hu

Tizenkilenc gólos előnyben a Ferencváros

A Ferencváros házigazdaként 44-25-re legyőzte a ciprusi Parnasszosz Sztrovolu csapatát a férfi kézilabda Európa-kupa második fordulójának első mérkőzésén. A visszavágót vasárnap 14 órától rendezik, ugyancsak az Elek Gyula Arénában. A harmadik forduló sorsolását kedden tartják.

Az már az első perctől látszott, hogy a két együttes nincs azonos súlycsoportban, az FTC változatos figurák után, szinte tetszés szerint szerezte góljait. A ciprusiak időt kértek, majd kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékra álltak át, ennek köszönhetően 7-0-s hátrányt követően a kilencedik percben megszerezték első góljukat. A szerb Petar Draskic négyszer is betalált, majd 13-4-es állást követően 5-1-es sorozatot produkált a védekezésben és támadásban is javuló Parnasszosz.

Pásztor István vezetőedző is időt kért, ettől a játék visszazökkent a korábbi kerékvágásba, és a 25. percben már tíz találat volt a különbség a csapatok között (19-9). Szepesi Zsombor az ötödik találatát egy másodperccel a szünet előtt szerezte, így 23-13-mal zárult az első félidő.

A második felvonás elején egy rövid ideig felváltva születettek a gólok, majd sorozatban hét gólt szerzett a felszabadultan játszó Ferencváros (34-17). Az 56. percben alakult ki a húszgólos különbség, ekkor úgy tűnt, a vendégek már szinte semmilyen ellenállást nem tudtak kifejteni, a meccs utolsó négy percében mégis szereztek három gólt.

Szepesi Zsombor és Bujdosó Bendegúz hét-hét, Prainer Viktor öt gólt lőtt, Borbély Ádám 15 védéssel zárt. A túloldalon Georgel Gabriel Haiduc nyolc, Petar Draskic hét alkalommal talált be.

FTC-Green Collect–Parnasszos Sztrovolu (ciprusi) 44-25 (23-13)

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×