Infostart.hu
eur:
375.88
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Hornyák Zsolt, a felcsúti csapat vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott Debreceni VSC - Puskás Akadémia mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. október 24-én. A Puskás Akadémia 3-0-ra győzött.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Először nyert otthon a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia 1-0-ra nyert otthon a sereghajtó Kisvárda ellen a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, ezzel a hetedikről a negyedik helyre lépett előre.

A Puskás Akadémia birtokolta többet a labdát az első félidőben, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani. A Kisvárda a védekezésre helyezte a hangsúlyt, alig jutott el a hazai tizenhatosig. Egyik kapu sem forgott igazán veszélyben az első 45 perc nagy részében, egy-egy lövés, illetve fejes hárítása jelentett - könnyen megoldható feladatot - a vendégek fiatal kapusának, a húszéves Kovács Marcellnek. A hazai csapat a 45. percben állt a legközelebb a gólszerzéshez, akkor Levi távoli lövése nyomán a kapufán csattant a labda, nem sokkal később pedig Nagy Zsolt tekert fordulásból a kapu mellé.

A szünet után sokkal aktívabb kisvárdai csapat jött ki a pályára, egymás után dolgozta ki a helyzeteket, Markek Tamásnak is akadt már dolga. Mégis a Puskás Akadémia szerzett vezetést, bal oldali szögletnél Golla maradt üresen a hosszú oldalon és közelről a kapuba fejelt. Az utolsó bő negyedórára emberhátrányba került a Kisvárda, mert Jovicic megkapta második sárga lapját. A vendégeknek volt esélyük a gólszerzésre, Camaj még a kiállítás előtt szép cselek után a kapufára tekert, később pedig kicsivel passzolt a kapu mellé. A Kisvárda megpróbált egyenlíteni, több helyzetet kialakított a hajrában, de nem volt pontos a befejezéseknél, így ismét pont nélkül maradt.

Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)

Felcsút, Pancho Aréna, v: Bognár

Gólszerző: Golla (57.)

Piros lap: Jovicic (74.)

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×