Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
A diósgyőri csapat második gólja a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Diósgyőri VTK - Debreceni VSC mérkőzésen a diósgyőri DVTK Stadionban 2023. szeptember 23-án.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Diósgyőri siker a keleti rangadón

Az újonc Diósgyőr izgalmas csatában kétgólos győzelmet aratott a keleti rivális, vendég Debrecen felett a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján, így ellenfelét megelőzve élre ugrott a tabellán. A legutóbb bronzérmes hajdúságiaknak ez volt az első idegenbeli bajnokijuk az idényben és négy győzelem mellett a második vereségük.

Közel tízezer néző előtt, remek hangulatban kezdődött a mérkőzés. Az egymásnak felelgető szurkolótáborok buzdítása közepette nyíltsisakos, jó iramú első játékrészt produkáltak a csapatok. Az első negyedórában a Debrecen birtokolta többet a labdát, s ugyan sokáig nem igazán tudott veszélyes helyzetet kialakítani, a 20. percben Bárány lövését bravúrral kellett hárítania Senticnek. A félidő derekán átvette az irányítást a Diósgyőr, beszorította ellenfelét és egy elrontott debreceni kontra után megszerezte a vezetést: a kezdőcsapatba az utolsó pillanatban bekerült Lukács beadására Holdampf érkezett és öt méterről a hálóba lőtt. A folytatásban is több ziccere akadt a hazaiaknak, akik közvetlenül a szünet előtt - ismét egy nagy debreceni helyzet után - megduplázták előnyüket: Lukács pöckölte a labdát Pernambucóhoz, aki 12 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

A fordulást követően a cserékkel felfrissített vendégek aktívabbá váltak, Senticnek többször is védenie kellett. Az iram továbbra sem hagyott alább, s bár Lukács a két gólpassza után maga is bevehette volna a debreceni kaput - Milosevic hibája után rosszul találta el a labdát -, mégis a Loki fölénye érett szépítő góllá: bal oldali beadást követően Bárány szépségdíjas mozdulattal, a támaszkodó jobb lába mögött a bal sarkával továbbította a hálóba a labdát. A folytatásban egyre több volt a hiba mindkét oldalon, de a lendület megmaradt, a DVSC hajtott az egyenlítésért, az egyre inkább fáradó Diósgyőr pedig szórványos ellentámadásokból próbálta bebiztosítani a győzelmét. A hazaiak horvát kapusa, Karlo Sentic többször is hárított - egyszer a kapufa is kisegítette -, így oroszlánrészt vállalt abból, hogy a DVTK-nak végül sikerült megőriznie előnyét. Az utolsó percben még Acolatse is betalált, utat engedve a hazai ünneplésnek.

OTP Bank Liga, 7. forduló:

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 3-1 (2-0)

Miskolc, 9518 néző, v.: Berke

gólszerzők: Holdampf (31.), Pernambuco (45+1.), Acolatse (92.), illetve Bárány (64.)

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×