Infostart.hu
eur:
375.88
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Németh Krisztián, az MTK játékosa (j) gól lő, balról Banai Dávid, az újpesti csapat kapusa (b2) a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Újpest FC - MTK Budapest mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2023. szeptember 23-án.
Nyitókép: Hegedüs Róbert

A két újonc áll a táblazat első két helyén az NB I-ben

Az MTK Budapest kétgólos győzelmet aratott szombaton az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának fővárosi rangadóján. A kék-fehérek sorozatban negyedik sikerükkel a tabella élére ugrottak, míg a lila-fehérek ebben az idényben először kaptak ki hazai pályán.

Kifejezetten jó iramban kezdődött a mérkőzés, de helyzete eleinte csak az MTK-nak volt, amelyben Németh Krisztián nem találta el a kaput, miután nagyszerű labdaátvétele és csele után ziccerbe került. A lila-fehérek beadásokkal és távoli lövésekkel próbálkoztak, ezek azonban nem okoztak komoly veszélyt. Ami nem sikerült a hazaiaknak, az összejött a vendégeknek, mert Bognár pontos lövése utat talált az újpesti kapuba. Ezt követően is a kék-fehérek akarata érvényesült, de a szünetig nem tudták növelni az előnyüket.

Térfélcserét követően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt az Újpest, amely ebben a periódusban nemcsak mezőnyben uralta a játékot, hanem helyzeteket is kidolgozott, a befejezésekbe viszont rendre hiba csúszott, ritkább esetben pedig Demjén védett. Hiába érett a hazai gól, mégis az MTK döntötte el az összecsapást, amihez a kapus Banai nagy hibája is kellett, mert miután Németh lyukat rúgott, ez őt is annyira megzavarta, hogy az MTK csatára végül mégis el tudta mellette vinni a labdát. Az utolsó tíz percben ismét beszorította riválisát az Újpest, amely végül még szépíteni sem tudott, mert Demjén többször is nagyot védett a hajrában.

OTP Bank Liga, 7. forduló:

Újpest FC-MTK Budapest 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Bognár (25.), Németh K. (72.)

A tabella:

1. MTK Budapest 7 4 2 1 10- 5 14 pont

2. Diósgyőri VTK 7 4 1 2 14- 8 13

3. Debreceni VSC 6 4 - 2 12- 8 12

4. Paksi FC 6 3 2 1 10- 8 11

5. Puskás Akadémia FC 7 3 2 2 12-13 11

6. Újpest FC 7 3 2 2 11-13 11

7. Ferencvárosi TC 4 3 - 1 18- 8 9

8. Kecskeméti TE 6 3 - 3 8- 7 9

9. Fehérvár FC 6 1 1 4 8-12 4

10. Mezőkövesd Zsóry FC 6 1 1 4 7-13 4

11. Kisvárda Master Good 6 1 1 4 6-12 4

12. ZTE FC 6 1 - 5 6-15 3

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×