Infostart.hu
eur:
380.35
usd:
321.57
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
Kádár Tamás (b) és Hej Viktor (j), az MTK játékosai és a kecskeméti Pálinkás Gergő János (k) a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott MTK Budapest – Kecskeméti TE mérkőzésen a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2023. augusztus 19-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Megvan az MTK első győzelme

Az MTK Budapest a legutóbb ezüstérmes Kecskemét elleni hazai 1-0-val megszerezte első győzelmét a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában. A vendégcsapat még csak a harmadik mérkőzését játszotta és két győzelem után először kapott ki.

Kevés izgalmat, kevés helyzetet hozott az első félidő, a két csapat nehezen tudott eljutni ellenfele kapujáig, többnyire a mezőnyben folyt a játék. A vendégcsapatnak két, a hazai együttesnek egy nagyobb gólszerzési lehetősége adódott, de a kapusok mindhárom alkalommal jól olvasták az akciót és hatékonyan avatkoztak közbe.

A második félidőre a szünetben mindkét oldalon volt két csere. A változtatás az első percekben az MTK játékában hozott eredményt, legalábbis annyiban, hogy többet birtokolta a labdát, kapura veszélyesebben futballozott a hazai csapat, egy alkalommal Bognár nagy helyzetben a felső kapufát találta el.

Később kiegyenlítettebbé vált a játék, ugyanakkor sok volt a szabálytalanság. A mérkőzést a hajrában Hej Viktor döntötte el, aki távolról lőtt pontosan, labdája a bal kapufa tövéről pattant a kapuba.

MTK Budapest-Kecskeméti TE 1-0 (0-0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2319 néző, v.: Pillók

Gólszerző: Hej (84.)

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×