Infostart.hu
eur:
380.98
usd:
321.11
bux:
127796.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Image Source/Getty Images

Atlétikai vb: munkához láttak a doppingellenőrök

Négy nappal a budapesti világbajnokság rajtja előtt megkezdődtek a doppingellenőrzések, amiket színmagyar csapat végez el.

„A feladat óriási, de ugyanannyira megtisztelő is” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője. „Azt a megbízatást kapta a csapat, hogy minden mintát vegyen le, és azokat nap mint nap biztonságosan juttassa el vizsgálatokat végző laborba, az eredmények kezelése ugyanakkor már az Athletics Integtity Unit (AIU) joga és feladata. Utóbbi egy önálló szervezeti egység, amit

nem túlzás úgy említeni, mint a világ talán legnagyobb, legszigorúbb és legjobban megszervezett doppingellenes intézményét.”

Tiszeker Ágnes kiemelte, munkatársai kivétel nélkül magyarok, nem kérték más országok doppingellenes szervezeteinek segítségét, mert bíznak abban, hogy sok tapasztalattal és olyan nemzetközi versenyekkel a hátunk mögött, mint amilyen két, Budapesten megrendezett vizes világbajnokság volt, egyedül is megküzdenek a feladattal. A mintavételi csapat 94 fős, ebből 50 doppingellenőr, vérvételi szakember 12, doppingellenőri asszisztens 32, háttér adminisztrációt és vezénylést pedig egy 10 fős csapat végzi el. A munkát segíti 164 önkéntes is.

A MACS vezetője közölte, hogy a budapesti versenyen kívüli ellenőrzés kedden kezdődött el azok körében, akik már elfoglalták a szálláshelyüket.

„Ezek nem helyezéshez köthetők, hanem névre szólóak, úgynevezett célzott tesztek, amelyek a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Biológiai Útlevél Programjának részét képezik.

A világbajnokságon 650 lesz a vérmintavételek, 500 pedig a vizeletmintavételek száma, utóbbiak elsősorban a versenyeket követően zajlanak majd, immár a helyezésekhez kapcsolódóan.

Emellett rengeteg kiegészítő analízis is lesz az általános doppingellenőrzési profilon túl, sok-sok EPO-, növekedési hormon- és izotóparány mérés a szteroidokra, szóval minden, ami a doppingellenőrzés »étlapján« ma megtalálható” – fejtette ki Tiszeker Ágnes, hozzátéve a mintákat naponta szállítják Ausztriába a seibersdorfi WADA akkreditált laboratóriumba.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×