Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Fehérvár FC/Facebook

A magyar válogatott alapemberével erősített a Fehérvár

Kalmár Zsolt a Fehérvárban folytatja pályafutását.

A 32-szeres válogatott középpályás, aki meghatározó játékosa volt a Dunaszerdahelyi AC együttesének, kettő plusz egy évre szóló szerződést írt alá - székesfehérvári klub honlapjának pénteki közlése szerint.

Kalmár 2017-ben került a DAC-hoz – először még kölcsönben –, amelynek színeiben 148 tétmérkőzésen szerepelt, 47 gólt szerzett és 29 gólpasszt adott. A pályán és a pályán kívül is fontos tagja volt a felvidéki gárdának, az elmúlt idényekben ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot is, az új szezonban viszont kevés játéklehetőséget kapott. Korábban játszott a Győri ETO, az RB Leipzig, az FSV Frankfurt és a Bröndby csapatában.

Juhász Roland sportigazgató a Fehérvár honlapján úgy fogalmazott, hogy

a magyar labdarúgást követőknek nem kell bemutatnia Kalmárt, aki évek óta meghatározó tagja a válogatott keretének is.

„Játéktudását a DAC elleni nyári felkészülési mérkőzésen testközelből is láthattuk, igazi vezéregyéniségként fogta össze társait, nem véletlenül volt évek óta ő a csapatkapitány a dunaszerdahelyieknél. A legjobb korban van, jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, jó példaképként szolgálhat a keret fiatalabb tagjai számára(...) Biztos vagyok benne, hogy az első perctől kezdve nagy erőssége lesz újjáépülő csapatunknak” – hangsúlyozta.

„Juhász Rolanddal többször egyeztettünk, pozitív jövőképet vázolt fel számomra, így hat év után a távozás mellett döntöttem”

– idézte a fehervarfc.hu a 28 éves Kalmárt. A középpályás úgy véli, a szlováknál erősebb bajnokságban folytathatja pályafutását.

„Természetesen a válogatottat is figyelembe vettem, amikor a váltás mellett döntöttem, szeretnék továbbra is tagja maradni a keretnek, mert ott is komoly célokért küzdhetünk majd a közeljövőben” – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×