Infostart.hu
eur:
375.21
usd:
317.61
bux:
128078.95
2026. február 26. csütörtök Edina
Bogdán Ádám, az Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagja a csapat edzésén Telkiben 2014. szeptember 2-án. Az északírek elleni találkozó szeptember 7-én este 18 órakor kezdődik Budapesten, a Groupama Arénában.
Nyitókép: Illyés Tibor

Magyarok a Liverpoolban: őket követheti Szoboszlai Dominik

Szoboszlai Dominik, akit a hírek szerint szombat délelőttre várnak orvosi vizsgálatra a Liverpool FC-hez, mindössze a második magyar mezőnyjátékos lehet, aki tétmérkőzést játszik a „Vörösök” első csapatában.

Kozma István volt az első magyar klubnál, 1992-ben, Graeme Souness kezdeményezésére került a klubhoz, 300 000 fontért. Noha a döntőben nem játszott, FA-kupa-győztes lett a csapatával 1992 májusában. Mindössze hat bajnoki találkozó jutott neki a Poolnál.

A kétezres években – az MTK-val, illetve a Sándor Károly Akadémiával kötött szerződésnek köszönhetően – több fiatal magyar játékos is a klubhoz került. Németh Krisztián 2007 és 2010 között a „Vörösök” ifjúsági csapatával a Dallas Cup, majd a tartalékokkal Premier Reserve League győztese lett. Felkészülési mérkőzéseken szerepelt az első csapatban is.

Gulácsi Péter a salzburgi karrierje előtt tartozott a Liverpool keretébe. 2008 és 2013 között volt a klub tagja, igaz, többször kölcsönadták. A 2010–2011-es idényben nemzetközi kupamérkőzésen és Premier League-találkozón is ült a kispadon, tartalékkapusként.

Németh Krisztiánnal együtt ment ki Simon András, ő is a Dallas Cup, majd Premier Reserve League győztese lett. A Liverpool korosztályos csapataiban szerepelt még Adorján Krisztián, Hajdú Ádám, Polgár Kristóf, Poór Patrik és Pölöskei Zsolt.

Bogdán Ádám 2015 nyarán igazolt az Anfield Roadra, miután lejárt a szerződése a Bolton Wanderersnél. Álomszerűen indult az ottani karrierje, szeptemberben a Carlisle elleni Ligakupa-mérkőzés szétlövésében három tizenegyest is hárított. Ellenben a december 20-i Premier League-debütálásán súlyosan hibázott a Watford ellen, majd hibázott az Exeter City elleni FA-kupa-mérkőzésen is. Még egy mérkőzés jutott neki a Premier League-ben, aztán a klub kölcsönadta. A Liverpool FC-vel Ligakupa-második volt 2016-ban.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Demján Sándor Program: heteken belül indul a céges roham az újabb 200 milliárdért

Demján Sándor Program: heteken belül indul a céges roham az újabb 200 milliárdért

Ahogy Nagy Márton miniszter már jelezte, újabb 200 milliárd forinttal növeli a kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket - hívta fel a figyelmet az EXIM.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×