Infostart.hu
eur:
361.94
usd:
311.55
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nyitókép: Pexels.com/Markus Spiske

Fontos sportágban is bukhatják az olimpiát az oroszok

Az oroszok helyét a mögöttük legmagasabban rangsorolt európai gárda, a bolgár csapat veszi át az olimpiai kosárlabda-selejtezőben. Így döntött a FIBA.

Az orosz női válogatott sorsa már korábban megpecsételődött, ugyanis a ukrajnai háború miatt kitiltott együttes nem vehetett részt a világ- és az Európa-bajnokság selejtezőjében sem - írja az Eurosport. Most a férfiak indulása is ellehetetlenült.

Ráadásul az ukránok egy héttel ezelőtt úgy döntöttek, hogy az ukrán sportolók ezentúl nem indulhatnak olyan olimpiai, nem olimpiai sportágak versenyein és paralimpiai viadalokon, amelyeken oroszok vagy fehéroroszok is részt vesznek.

Ahogy arról beszámoltunk a néhány ukrán sportoló által bírált döntés azután született, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága március 28-án javasolta az orosz és fehérorosz sportolók visszaengedését a nemzetközi sportba azzal a feltétellel, hogy csak semlegesként vehetnek részt a versenyeken, és csak olyanok, akik nyilvánosan nem emeltek szót Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy nemzetbiztonsági szervekkel.

Az ukrán kormány erre reagálva kiadott egy rendeletet, miszerint megfosztja nemzeti státuszától azokat a sportági szövetségeket, amelyek sportolói versenyeznek orosz és fehérorosz riválisokkal.

Néhány ukrán sportoló, köztük Vladiszlav Heraskevics olimpiai bajnok szkeletonversenyző bírálta a tiltó rendeletet, mert szerintük az az ukrán sport tönkretételéhez vezet.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×