Infostart.hu
eur:
379.35
usd:
321.61
bux:
131420.79
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a Groupama Aréna sajtótermében tartott sajtótájékoztatón 2021. augusztus 17-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kubatov Gábor három új játékossal erősítené meg az FTC-t a tavaszra

A klubelnök szeretné, ha a Puskás Arénában játszaná Európa-liga mérkőzését a Ferencváros, erről január 10-ig dönteni kell.

A dolgok most jó irányba haladnak, de a sport mindenre megtanít, többek között arra is, hogy nem lehetsz nagyképű – mondta Kubatov Gábor, az FTC elnöke az Origónak adott interjúban. "Kimondani azt, hogy a Ferencváros három párharcra van az Európa-liga budapesti döntőjétől, az semmi máshoz nem hasonlítható érzés" – jelentette ki.

Komoly ellenfelet kaphat a nyolcaddöntőben a Ferencváros, de az elnök szerint "úgy kell kifutni a pályára, hogy a győzelem a cél". Ezért most a téli igazolásokat – három új játékost lehet nevezni tavasszal a nemzetközi kupában – úgy tervezik, hogy a következő párharcra olyan legyen a keret, amiben benne lehet a továbbjutás esélye. "Az igazolásokról mi nem szoktunk az újságoknak beszélni, csak akkor, amikor már az adott játékos aláírta a szerződését. Most sem fogok pletykálni, de annyit azért elárulok, hogy három-négy játékost szeretnénk hozni. Azonnal bevethetőeket, és olyanokat, akik hosszabb távon komoly segítséget jelentenek majd" – mondta Kubatov Gábor.

Jó ideje ez a Fradi módszere: télen erősítik meg a keretet, hogy a nemzetközi kupaindulásra már beilleszkedjenek az új játékosok, mert félévnyi idő mindenképpen kell az ismerkedéshez. Egyre többen jönnek szívesen az Üllői útra, és ennek az elnök szerint több oka van:

  • a Ferencváros Európában már jegyzett klub
  • kiváló edzője, szakmai háttere, közönsége, edzőközpontja, stadionja van
  • versenyképes fizetést kínál
  • a játékosok adózási feltételei is kedvezők
  • innen már nagy presztízsű klubokba lehet igazolni

A szurkolók is visszatértek, amikor Kubatov Gábor átvette a Ferencváros vezetését, valamivel ötezer felett volt az átlagnézőszám a bajnoki mérkőzéseken, most meghaladja a tízezret, a nemzetközi porondon pedig telt ház előtt játszanak. A Groupama Aréna, ahol több mint 22 ezer ember fér el, néha már kicsi. Orbán Viktor is megkérdezte már tőle, hogy elég nagy-e ez a stadion, illetve hogy bővíthető-e.

"Mondtam neki, hogy nem, ez ekkora, de elég lesz. Az őszinte igazság az, hogy a kérdésre a kormányzat adta meg a helyes választ, mert megépítette a Puskás Arénát. Ha olyan meccsünk van, amely még több szurkolót vonz, akkor mi is tudunk a Puskásba menni, ami legalább olyan, vagy még jobb, mint a miénk. Megkérdeztem most a csoportelsőség után a szakmai vezetőket, hogy zavarná-e őket, ha a Puskásban játszanánk? Azt mondták, hogy nekik csak az a fontos, hogy Budapesten legyünk, magyar szurkolók előtt játsszunk. És a Puskás Arénában 68 ezer ember fér el. Én legszívesebben oda vinném a meccset. Január 10-ig el kell dönteni, mert már a sorsolás előtt meg kell jelölni a helyszínt" – mondta Kubatov Gábor.

A Fidesz pártelnökeként Kubatov Gábor beszélt az elmúlt időszak időközi választásain elért sikerekről, de hozzátette, Budapesten még lehet javítani, bár a legutóbbi 13 időközin kilenc körzetben is nyert a kormánypárti jelölt.

"A budapesti városvezetés egész egyszerűen balfék. Elnézést kérek, nem tudok jobb szót rá. Karácsony Gergely maga is kétbalkezes, olyan, mint Ügyifogyi a Hupikék törpikékben. Nem gondolom gonosznak, nem gondolom feltétlenül korruptnak, csupán alkalmatlan" – mondta Kubatov Gábor.

A főpolgármesteri posztra szerinte a Fidesznek – az országgyűlési választások eredményeit nézve – a külső kerületekből kell alkalmas jelöltet választani, de ez a kérdés egyelőre nincs napirenden.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×