Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.11
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Sportolói Bizottságába beválasztott Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó integet a XXXI. nyári olimpiai játékok záróünnepségén a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban 2016. augusztus 21-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Gyurta Dániel olyan nagykövet lesz, aki nem kap fizetést

Ez olyasfajta elismerés, büszkeség, amelyet az ember versenyzőként érez a győzelem után – mondta a korábbi olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok úszó.

Novák Katalin köztársasági elnök rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot adományozott London ötkarikás bajnokának, Gyurta Dánielnek. A korábbi olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok úszó a Nemzeti Sportnak elmondta, a nemzetközi olimpiai mozgalommal való kapcsolattartásért lesz felelős, ée az eddigi sportdiplomáciai feladatköréhez képest ez egy újabb lépcsőfok.

"A nagyköveti kinevezés elősegíti azt, hogy még hatékonyabban képviselhessem külföldön a magyar sportot. Olimpiai bajnok vagyok, tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, ám nagykövetként dolgozni és segíteni Magyarországot még többet jelent. Kifelé is, és persze számomra is megtiszteltetés" – mondta Gyurta Dániel, aki eddig főtanácsadóként dolgozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügymniszter mellett.

Az is kiderült, a nagyköveti rang semmiféle anyagi plusz juttatással nem jár, csak egy lehetőség, aminek révén még aktívabban képviselheti a magyar sportot és a sportdiplomáciai érdekérvényesítést a nemzetközi porondon.

"Egész életemben az ötkarikás mozgalmat, az olimpiai eszmét képviseltem, és nagykövetként erre még inkább, még magasabb szinten lesz lehetőségem, úgyhogy

ez olyasfajta elismerés, büszkeség, amelyet az ember versenyzőként érez a győzelem után"

– jelentette ki London olimpiai bajnoka, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is tagja 2016 óta. Ezt a munkáját is folytathatja nagykövetként.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×