eur:
402.57
usd:
348.28
bux:
0
2025. június 17. kedd Alida, Laura
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség újonnan megválasztott elnöke a szervezet tisztújító közgyűlésén a Duna Arénában 2018. szeptember 30-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Távozik a vízilabda-szövetség éléről Vári Attila

Lemondott, meg is indokolta, miért.

Lemondott posztjáról Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke - a játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető pénteken a közmédiának jelentette be döntését, de a részletes indoklás a sportági szövetség honlapján is megjelent.

"A mai napon lemondok a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki tisztségéről. A következő időszakban szeretném minden energiámat a nemzeti vízilabda képzési és módszertani központra fordítani, aminek az alapjait a kollégáimmal már régen lefektettük" - nyilatkozott az M1 televíziónak Vári Attila.

A fejlesztési központ kiemelt programja a magyar vízilabdaéletnek, amely

a teljes hazai utánpótlásképzést kívánja nemzetközi szinten is a legmagasabb szintre emelni.

"Rendkívüli örömömre szolgál, hogy erre a feladatra fókuszálhatók, egy régóta várt álom válhat ezáltal valóra a vízilabdacsalád számára" - fogalmazott közleményében.

Közlését a szövetség elnöksége elfogadta.

A következő feladat a közgyűlés összehívása, a szavazatszámláló és mandutámvizsgáló bizottság felállítása, és az új elnök megválasztása. Ebben a folyamatban továbbra is segíti a szövetséget, hogy mielőbb új elnököt választhasson a közgyűlés.

"Büszke vagyok arra, hogy elnökségi munkám alatt kiemelkedő időszakon vagyunk túl a vízilabdasportág életében. A tokiói olimpián sokaknak szereztünk örömet a páros, női- és férfiválogatott éremszerzéssel, a tavalyi és idei évben világszinten egyedülálló utánpótlás-sikereket értünk el. A vízilabdacsalád méltán büszke a hazai rendezésű sikeres világeseményekre. Ezek közül is kiemelkedik a rendkívül rövid idő alatt jól megszervezett idei vizes világbajnokság. Sikeresen elvégzett feladatként tekintek a Covid-időszakban megrendezett hazai vizes nemzetközi eseményekre és a bajnokság színvonalas lebonyolítására" - értékelte időszakát.

Köszönetet mondott még a kormány támogatásáért is, hogy töretlenül támogatta a vízilabdasportot.

"Külön szeretném megköszönni a vízilabdacsaládnak, beleértve a játékosoknak, a sportszakembereknek és kollégáimnak, nem utolsó sorban pedig szponzorainknak, támogatóinknak, tudományos és együttműködő partnereinknek, akikkel közösen dolgoztunk ebben a kiemelten sikeres, ámbár nehézségekkel tűzdelt időszakban. Úgy értékelem, hogy a vízilabdasportág kiemelkedő időszakot él át, a sikereknek és a stabilitásnak köszönhetően. Éppen ezért nyugodt szívvel passzolom a labdát a következő elnök számára" - zárul az írásos közlés.

Vári Attila 2018 szeptemberében Kemény Dénest váltotta az MVLSZ elnöki posztján.

Címlapról ajánljuk
Nem akartam emlékezni, az nekem nem segített – először és utoljára szólal meg a magyar Gulag túlélője

Nem akartam emlékezni, az nekem nem segített – először és utoljára szólal meg a magyar Gulag túlélője

Megtaláltuk a magyar Gulagnak nevezett internálótábor utolsó ismert túlélőjét. Az 1929-ben született Szabó Zoltán megjárta az Andrássy út 60-at, 1950 és 1953 között pedig több internálótáborban – Kistarcsán, Isaszegen, Bernátkúton, Tiszalökön és Recsken – is raboskodott. A 96 éves férfi 72 évig a legközelebbi családtagjain kívül senkinek sem beszélt a vele történtekről, még a szakirodalom és az emlékhelyet működtető Recski Szövetség sem tudott a létezéséről. Az InfoRádióval kivételt tett, viszont leszögezte, hogy hosszú életében először és utoljára hajlandó megszólalni ebben a témában, és a lakhelyét is titokban akarja tartani. Mint kiderül, ez az emlékeivel is így volt.

Csicsmann László: ellentétes az USA érdekeivel, hogy katonai úton rezsimváltást érjen el Iránban

Az Egyesült Államoknak nem érdeke belesodródni az Izrael és Irán között kialakult fegyveres konfliktusba, Donald Trump inkább Amerika gazdasági érdekeit tartja szem előtt – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.17. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Megnövekedett sugárzást mértek Iránban, teljes a káosz a perzsa államban - Híreink a Közel-Keleti konfliktusról kedden

Megnövekedett sugárzást mértek Iránban, teljes a káosz a perzsa államban - Híreink a Közel-Keleti konfliktusról kedden

Egyre több sajtóorgánum írja meg azt, hogy Irán az izraeli bombázások hatására talán mégis hajlandó lenne tárgyalni a békéről. Izraelben felmerült annak a lehetősége, hogy mégis végezzenek Ali Hámenei ajatollahhal. Teherán az éjszaka folyamán csak minimális ellentámadásokat indított, hajnalban már elhagyhatták az izraeli városok lakói az óvóhelyeket. A NAÜ szerint megsemmisültek a natáni urándúsító centrifugái. Cikkünk folyamatosan frissül az izraeli-iráni konfliktus ötödik napjának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×