Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
322.72
bux:
144535.96
2026. október 16. péntek Gál
A fotó a PFLA honlapjáról származik.
Nyitókép: pfla.hu

A román válogatottat választotta a tehetséges csángó focista

Bár 2020 óta a felcsúti Puskás Akadémia labdarúgója, nem a magyar, hanem a román válogatottban játszik majd Corbu Marius. A tehetséges focistát már a magyar válogatott stábja is figyelte.

A 20 éves középpályás Romániában, a csángóföldi Magyarcsürgésen született, 2020 óta játszik Felcsúton, és eddig 70 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Az állami televíziónak most úgy nyilatkozott, hogy bár szeretett volna magyar válogatott lenni, de ezt most nem sikerült elintézni. A szabályok szerint ugyanis, aki nem magyar állampolgár, annak legalább 5 évet el kell töltenie a választott, új országban, nevezetesen Magyarországon.

A labdarúgó természetesen magyarul adott interjút, hiszen magyarnak, pontosabban csángónak tartja magát.

A román válogatott is meghívta, és akár már szeptemberben pályára léphet Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Corbu Marius ezek után elfogadta a román szövetség invitálását. Döntését azzal indokolta, hogy fiatal és a "fociban gyorsan minden megváltozhat", ezért élni akart a kínálkozó lehetőséggel.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×