Infostart.hu
eur:
375.47
usd:
318.18
bux:
127616.08
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
A 39. Lidl Balaton-átúszás résztvevői Révfülöp közelében 2021. augusztus 7-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Fontos figyelmeztetés a Balaton-átúszóknak

Szombaton tartják a 40. Balaton-átúszást. A részletekről Kocsis Árpádot, a rendezvény főszervezőjét kérdeztük.

Kocsis Árpád tájékoztatása szerint szerdán leállították az előnevezést, miután addigra már 12 ezer ember jelezte átúszási, illetve áthúzási szándékát (hiszen SUP-pal is lehet a távot teljesíteni). Ennyi jelentkezőre a Covid után remélni sem mertek a szervezők.

Ami a külföldi indulókat illeti, 43 országból több mint ötszázan érkeznek a Balaton-átúszásra, elsősorban a környező országokból. A legtöbben, több mint 150-en Szlovákiából jönnek.

Bár a 12 ezer induló nagyon soknak tűnhet, Kocsis Árpád kiemelte: ahogyan minden évben, úgy az idén is

a biztonság a legfontosabb eleme a Balaton-átúszásnak,

tehát semmilyen probléma nem merülhet fel. A résztvevők biztonságát mintegy 200 hajóval óvják, köztük több mint 150, egy sort alkotó vitorlással, de lesz motorcsónakos és kajakos biztosítás is. „Ezek ezt a tömeget bőségesen elbírják” – fűzte hozzá.

Három az egyben

A klasszikus táv ezúttal is 5,2 kilométer, a rajt szokásosan a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8 órától 12.30-ig, míg a cél a balatonboglári Platán-strand, ahová legkésőbb 15.30-ig meg kell érkezni. A 2,6 kilométeres féltáv Balatonboglárról rajtol, az útvonal első felét az átúszás úszófolyosója mellett kialakított sávban kell megtenni, majd 1,3 kilométer után balra kanyarodva az átúszás mezőnyével együtt haladva lehet célba érkezni. Ezenkívül a tavalyi évhez hasonlóan van az áthúzás, ami SUP-pal teljesíthető.

A fent említetteken túl külön kategóriák nincsenek, miután ez egy igazi szabadidős sportesemény – fogalmazott a főszervező, nyomatékosítva: nem verseny, hanem egy „fantasztikus nyári lehetőség, hogy az ember sok időt eltöltsön a Balatonban”.

A várható forróság miatt a szervezők rengeteg vizet biztosítanak minden egyes hajó fedélzetén, tehát akinek problémája van, bármikor tud majd frissíteni. Kocsis Árpád szerint a kánikula inkább a nevezőkre veszélyes, ezért csak úgy szabad vízbe szállni, hogy nagyon jó a hidratáltságuk.

„Folyamatosan inni, inni…

előző napon is már nagyon sokat, szombaton pedig fölkeléstől folyamatosan" – emelte ki a főszervező, megjegyezve, hogy a Balaton-átúszások döntő többsége mindig 30 Celsius-fok fölötti hőségben van, tehát ez egy igazi nyári esemény.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×