Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.97
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Mo Farah brit atléta a londoni maraton férfi mezőnyének versenyén 2020. október 4-én. Az idei londoni maratont a koronavírus-járvány miatt csak az elit mezőny részére rendezték meg a szokottól eltérő, zárt pályán.
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Richard Heathcote

Mo Farah: gyermekkereskedők vittek Londonba

Kilencévesen hamis papírokkal utaztatták Angliába, ahol évekig dolgoznia kellett az ételért és a szállásért Mohamed Farah-nak, a britek szomáliai születésű négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutójának.

A 39 éves atléta a BBC-nek adott interjúban beszélt először őszintén a múltjáról, a többi között arról, hogy a hamis utazási okmányokba írták be a Mohamed Farah nevet, eredetileg pedig Hussein Abdi Kahinnak hívták. Mint mondta, édesapja a polgárháborúban halt meg, amikor ő négyéves volt, majd később elválasztották az édesanyjától. Dzsibutiból Londonba egy számára ismeretlen nővel érkezett, aki aztán magával vitte lakásába és széttépte azt a papírt, amelyen a rokonai elérhetőségei voltak feljegyezve. Ott Farah házimunkát végzett és gyerekekre vigyázott cserébe azért, hogy ehessen. Emellett 12 éves koráig nem engedték iskolába.

"Akkoriban gyakran zárkóztam be a fürdőszobába és csak sírtam" - mondta a klasszis sportoló.

A változást éppen az iskola hozta az életébe, ahol testnevelőtanára, Alan Watkinson értesítette a gyermekvédelmi hatóságokat Farah helyzetéről, s ő segített új családot találni számára egy szomáliai közösségben, miután megtudta, hogyan él. Szintén a tanár volt, aki segített neki állampolgárságért folyamodni, amit hosszú idő után, 2000-ben kapott meg. Mo Farah hozzátette, hogy ami a legtöbbet segített neki a nehézségek elviselésében, az a futás volt, amely különlegessé tette őt.

Farah, aki a 2012-es és a 2016-os olimpián is meg tudta nyerni az 5000 és a 10 000 métert, idén májusban futott utoljára pályán, októberben viszont rajthoz áll a London Marathonon.

(A nyitóképen: Mo Farah brit atléta a londoni maraton férfi mezőnyének versenyén 2020. október 4-én. Az azévi londoni maratont a koronavírus-járvány miatt csak az elit mezőny részére rendezték meg a szokottól eltérő, zárt pályán.)

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×