Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók férfi 25 kilométeres versenyén a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Joszuban 2019. július 19-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megfosztották világbajnoki trónjától Rasovszky Kristófot

Még a magyarok közül sem a leggyorsabb volt a vizes-vb nyílt vízi úszószámai közül az 5 km-esen.

Betlehem Dávid a hetedik, Rasovszky Kristóf pedig címvédőként a kilencedik lett hétfőn a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében, a Lupa-tavon zajló világbajnokságon.

Ebben a számban gyűlt össze a legnépesebb mezőny, a nyári kánikulában 63-an ugrottak a Lupa-tó kellemes vízébe, hogy teljesítsék a háromkörös viadalt.

Köztük volt a vasárnapi csapatversenyben ezüstérmes magyar együttes két férfi tagja, a címvédő Rasovszky Kristóf - aki 2019-ben Kvangdzsuban a szakág történetének első és eddigi egyetlen magyar aranyérmét szerezte -, valamint a 18 esztendő Betlehem Dávid.

A verseny elején rögtön élre álltak a medencés menők, másfél kilométer után az ukrán Mihajlo Romancsuk vezetett, mögötte a német váltót vasárnap aranyra vezető, olimpiai bajnok Florian Wellbrock, valamint az olasz Gregorio Paltrinieri haladt, utóbbi szombaton 1500 méter gyorson minden idők második legjobb eredményével nyert a Duna Arénában, vasárnap pedig Rasovszky mögött célfotóval lett harmadik csapatban.

A táv feléhez érve a két magyar az élmezőnytől kissé leszakadva a kilencedik és tizedik helyen tempózott, a hátrányuk folyamatosan nőtt a legjobbakhoz képest, így a dobogós helyezések sorsába nem tudtak beleszólni.

A számot a német Wellbrock nyerte, aki akárcsak vasárnap, az utolsó kétszáz méteren beindította a "motorokat" és faképnél hagyta olasz ellenfelét.

"Nincs mint szépíteni, ezt egész egyszerűen elrontottam a rajtnál, onnantól kezdve pedig nem is volt esélyem - értékelt Rasovszky. - Két nap múlva, a tíz kilométeren nem lehet mit tenni, rögtön el kell menni a többiekkel."

Felidézte, hogy a startnál középre került, a két leggyorsabb pedig a tömeg két szélére, így ők "bunyó nélkül" az élre tudtak törni. Ő inkább kivárt, később ugrott be, hogy ő is a szélén mehessen, de mire ez megtörtént, az élboly már elhúzott.

"Nem tudom, a végén mire lettem volna képes, de ezt most elrontottam" - jelentette ki.

"Ha a verseny előtt valaki azt mondja, hetedik leszek, azt aláírom, de így, látva, hogy mennyivel gyorsabb voltam a többieknél a bolyban, és tudtam mindig egyre feljebb jönni, így nem vagyok elégedett, mert sok maradt bennem - nyilatkozott Betlehem. - Az elején, ha jó helyről indulhattunk volna, akkor szerintem az első ötbe be lehetett volna kerülni. Mivel egyáltalán nem hullámzott a víz, a széléről indulók olyan iramot tudtak menni, hogy szinte már nem is láttam őket a rajt után."

Eredmény:

nyíltvízi úszás, férfi 5 km, világbajnok:

Florian Wellbrock (Németország) 52:48.8 perc

2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 52:52.7

3. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 53:13.9

...7. BETLEHEM DÁVID 54:22.0

...9. RASOVSZKY KRISTÓF 54:28.3

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×