Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
322.34
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
A veszprémi Kentin Mahé (k), valamint Harald Reinkind b) és Patrick Wiencek (j), a német csapat játékosai a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében a harmadik helyért játszott Telekom Veszprém - THW Kiel mérkőzésen Kölnben, a Lanxess Arenában 2022. június 19-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

Hétméteresekkel kapott ki, BL-negyedik a Telekom Veszprém

Fordulatos, szoros végjáték után a legvégét nem bírta a magyar csapat.

A Telekom Veszprém 34-34-es rendes játékidő után hétméteresekkel kikapott a német THW Kiel csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének vasárnapi bronzmérkőzésén.

A magyar csapat tizedik alkalommal szerepelt a kölni tornán, háromszor volt második, nyernie még nem sikerült.

A veszprémi keretből Dejan Manaszkov, a túloldalon pedig Sander Sagosen és Hendrik Pekeler hiányzott.

A hosszú szezon, illetve a szombati elődöntő okozta fáradtság mindkét csapaton meglátszott, az első tíz percben jó megoldások, kapusbravúrok és hibák váltották egymást. A 13. percben pályára lépett Lékai Máté, aki a bajnoki döntő múlt szombati visszavágóján, valamint a BL-elődöntőben sem játszott. Kisvártatva a 19 éves Lukács Péter is beállt, és mindketten góllal segítették csapatukat.

A Magyar Kupa-címvédő a 11. percben vezetett először két találattal, majd egy 4-0-s sorozat végén a 23. percben már három volt közte. Felállt védőfallal szemben mindkét együttesnek voltak nehézségei, de a gyors ellenakciók végén szinte mindig eredményesek voltak. A Veszprém az első félidő utolsó 11 percében csak két gólt kapott, viszont hetet lőtt, így a szünetben 18-14-re vezetett. Rodrigo Corrales negyven százalékos hatékonysággal védett az első felvonásban.

Momir Ilic vezetőedző a második félidőben is forgatta csapatát, variálta a játékosokat, a posztokat és a felállást. A németek többször is visszazárkóztak kétgólos hátrányra, és miután tovább fokozták a tempót, az ötvenedik percben egyenlíteniük is sikerült (30-30). A Kiel egyre hatékonyabban védekezett, kapusának lecserélésével létszámfölényben támadott, és a 19. percet követően visszavette a vezetést. A veszprémiek támadójátéka megakadt, Niklas Landin parádézott az ellenfél kapujában, még Petar Nenadic büntetőjét is kivédte.

Ilic nem kért időt, csapata ennek ellenére megrázta magát, fordított. Majd 74 másodperccel a vége előtt a játékvezetők érvénytelenítették Andreas Nilsson gólját, visszaadták a labdát a Kielnek, amely kapott egy hétméterest is. Ezt Niclas Ekberg értékesítette, és már csak három másodperc volt hátra, amikor a magyar együttes is büntetőhöz jutott. Kentin Mahé belőtte, így a rendes játékidő 34-34-es döntetlennel zárult, és a bronzéremről hétméteres-párbaj döntött.

Gasper Marguc és Rasmus Lauge Schmidt lövését Niklas Landin kivédte, Omar Jahja a keresztlécre bombázott, és bár Miha Zarabec kísérletét Vladimir Cupara hárította, ez nem volt elég a bronzérem megszerzéséhez.

Köln, 2022. június 19.
A vesztes veszprémi csapat a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében a harmadik helyért játszott Telekom Veszprém és a német THW Kiel mérkőzés után Kölnben, a Lanxess Arenában 2022. június 19-én. A Telekom Veszprém 34-34-es rendes játékidőt követően hétméteresekkel kapott ki.
MTI/Kovács Anikó
A vesztes veszprémi csapat a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében a harmadik helyért játszott Telekom Veszprém és a német THW Kiel mérkőzés után Kölnben, a Lanxess Arenában. MTI/Kovács Anikó

A kapusok közül Landin kilenc, Corrales 13 védéssel zárt.

A két csapat 24. egymás elleni tétmérkőzésén egyaránt 11 győzelem mellett másodszor született döntetlen.

A Barcelona-Kielce döntő 18 órakor kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is nagyot esik, mivel úgy tűnik, hogy enyhül a feszültség az USA és Irán között. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×