Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Match ball lying on the parquet near 9 m line.
Nyitókép: Dziurek/Getty Images

Kisorsolták, melyik csapat vár a Veszprémre a kézilabda BL elődöntőjében

A lengyel Lomza Vive Kielce lesz a Telekom Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, június 18-án Kölnben.

A másik ágon a címvédő Barcelona és a német THW Kiel játszik egymással. A sorsoláson elhangzott, hogy a szombati mérkőzések sorrendjét és kezdési időpontját később hozza nyilvánosságra az európai szövetség. A helyosztókat 19-én, vasárnap rendezik.

A Veszprém és a Kielce eddig 16. alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a mérleg a magyar csapat szempontjából 11 győzelem, két döntetlen és három vereség. A lengyel együttes a mostani idényben csoportelsőként jutott tovább, majd kettős győzelemmel búcsúztatta a francia Montpellier HB csapatát.

A Veszprém ugyanabban a csoportban negyedik lett, a rájátszás első fordulójában az északmacedón Vardar Szkopjét, a negyeddöntőben pedig a másik csoport győztesét, a dán Aalborgot búcsúztatta.

A bakonyi együttes tizedik alkalommal játszhat elődöntőt a BL-ben, és hetedszer léphet pályára a kölni négyes döntőben. A fináléba négyszer jutott be, de nyernie még nem sikerült.

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×