Infostart.hu
eur:
381.84
usd:
322.21
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Kerekedtek a szemek: 3 bekapott gól után 5-öt lőtt a Fehérvár - eredmények, tabella

Döntetlent játszott a ZTE Debrecenben és Paks Kispesten.

A MOL Fehérvár FC háromgólos hátrányból fordítva 5-3-ra nyert otthon a Kisvárda ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati játéknapján.

A Fehérvár kezdte jobban a mérkőzést, mégis amikor a vendégek először átmerészkedtek a hazai térfélre, Bumba révén megszerezték a vezetést. Majd a második támadásuknál Navrátil, a harmadiknál Camaj volt eredményes, így 12 perc után hárommal vezettek. Nem szegte kedvét a Vidinek a nagy hátrány, mentek előre a fehérváriak és három perc alatt lőtt két góllal felzárkóztak. A folytatásban is a fehérváriak játszottak fölényben, ám egy lesgólon kívül többre nem futotta erejükből.

A második félidőben összejött a Fehérvárnak az, ami az elsőben nem, Zulj találatával egyenlítettek. Az utolsó félórára sem lassítottak a hazaiak, akik előbb Kodro révén átvették a vezetést, majd Nikolics büntetőjével megduplázták előnyüket. A Kravcsenko kiállítása miatt emberhátrányba kerülő Kisvárda próbálkozott becsülettel, de nem tudott szépíteni.

Tizenegyest hibázott a Debrecen

A Zalaegerszeg gól nélküli döntetlent játszott a Dzsudzsák Balázs révén tizenegyest hibázó Debrecen vendégeként a forduló első szombati mérkőzésén. A tabella negyedik helyén álló zalaiak sorozatban harmadszor értek el 0-0-s döntetlent a bajnokságban, s immár hat mérkőzés óta veretlenek.

Az első félidő alacsonyabb iramú és kevésbé színvonalas játékot hozott. A hazaiak valamivel veszélyesebben futballoztak ellenfelüknél, különösen a szünet előtti percekben pörgették fel a meccset, de gólt nem sikerült szerezniük.

Fordulás után kevésbé tűnt stabilnak a zalaegerszegi védelem, a DVSC pedig ezt igyekezett kihasználni, de változatlanul nem járt sikerrel. A 61. percben aztán videobírós megerősítés után tizenegyeshez jutott a hazai együttes, Dzsudzsák Balázs ballábas lövését azonban Demjén Patrik kivédte. A 108-szoros magyar válogatott szélső ebben az idényben először hibázott büntetőből, eddig ugyanis ötből ötöt értékesített. A folytatásban tovább gyűrték egymást a csapatok, de gól nem esett, a ZTE - amelynek kispadján most debütált Molnár Balázs vezetőedzőként - kihúzta döntetlennel a lefújásig.

Lesgól fokozta a végén az izgalmakat

A Paks 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd otthonában. A magyar válogatottban a múlt heti, Szerbia elleni barátságos mérkőzésen bemutatkozott, és kedden az északírek ellen is pályára lépett paksi Ádám Martin ezúttal nem szerepelt a kezdőcsapatban. A góllövőlista vezetője a 39. percben Pethő Bence sérülése miatt állt be.

Kiegyenlített volt az első félidő, mindkét oldalon akadtak kisebb helyzetek, gól azonban nem született. Az esőtől nedvessé vált füvön nem sokszor tudtak távoli lövésekkel kísérletezni a csapatok, mert mindkét oldalon jól működött a védekezés.

A második félidő elején nem változott a játék képe, mindkét csapat igyekezett támadni, de a próbálkozások meddőnek bizonyultak, mígnem a 61. percben Hidi Patrik beívelése után a francia Zinédine Machach fejjel megszerezte a vezetést a kispestieknek. A hetvenedik percben kezezés miatt büntetőt kapott a Paks, amit Ádám értékesített, majd a hajrában Böde Dániel a kapufát találta el. A 91. percben Thierry Gale betalált, ám a játékvezető les miatt nem adta meg a második kispesti gólt, így maradt a döntetlen.

Eredmények

Debreceni VSC-ZTE FC 0-0

MOL Fehérvár FC-Kisvárda Master Good 5-3

Budapest Honvéd-Paksi FC 1-1

pénteken játszották:

Mezőkövesd Zsóry FC-Gyirmót FC Győr 1-0

vasárnap játsszák:

Újpest FC-MTK Budapest 14.30

Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 17.00

A tabella

1. Ferencváros 25 16 4 5 42-19 52 pont

2. Puskás Akadémia FC 25 13 6 6 33-25 45

3. Kisvárda Master Good 26 12 9 5 42-29 45

4. ZTE FC 26 9 9 8 33-39 36

5. Paksi FC 26 10 5 11 61-50 35

6. MOL Fehérvár FC 26 10 5 11 35-36 35

7. Budapest Honvéd 26 9 5 12 42-41 32

8. Debreceni VSC 26 8 8 10 40-40 32

9. Mezőkövesd Zsóry FC 26 8 7 11 27-39 31

10. Újpest FC 25 8 6 11 33-38 30

11. Gyirmót FC Győr 26 6 7 13 24-37 25

12. MTK Budapest 25 6 7 12 18-37 25

A 27. forduló programja

április 8., péntek:

ZTE FC-Budapest Honvéd 20.00

április 9., szombat:

Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 14.45

Gyirmót FC Győr-Puskás Akadémia FC 17.00

Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 19.30

április 10., vasárnap:

Paksi FC-Újpest FC 14.30

MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 17.00

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×