Infostart.hu
eur:
379.66
usd:
321.62
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A győztes amerikai Caeleb Dressel (b) és a második helyezett Milák Kristóf a célban a 100 méteres pillangóúszás döntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 31-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kiderült, mikor szurkolhatunk Milák Kristóféknak és a pólósoknak

Naptárakat elő: végleges a vizes-vb programja.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA jóváhagyta az idei magyarországi világbajnokság pontos programját.

Azt már korábban is jelezték a szervezők, hogy ezúttal a viadal első hetében, június 18. és 25. között rendezik az úszóversenyeket, a magyar szövetség szerdai közleményéből pedig kiderült, hogy a Duna Arénában az előfutamok 9, az elődöntők és döntők pedig 18 órától kezdődnek.

Az ekkor már zajló vízilabdatornán a magyar válogatottak 21 órától ugranak medencébe.

Úszásban a korábbiaktól eltérően a férfi 400 méteren vegyesen már az első nap kiosztják az érmeket - eddig a vb-ken az utolsó napon volt ez a szám -, míg a női 400 méter vegyes átkerült a zárónapra. A leginkább várt versenyszám, a férfi 200 méter pillangó fináléja - amelyben a legutóbbi vb-n Milák Kristóf világrekordot úszott - június 21-én, kedden lesz, egy nappal később pedig ugyanebben a női számban Kapás Boglárka védhetné meg a címét. Férfi 100 méter pillangóban az olimpián ezüstérmes Milák június 24-én, pénteken próbálkozhat egy újabb ostrommal az amerikai Caeleb Dressel ellen, aki 2017-ben hét aranyérmével a budapesti vb legeredményesebbjének bizonyult.

Ezzel párhuzamosan mennek majd a szinkronúszó-versenyek a margitszigeti Széchy-medencében, míg a vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók - kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, itt elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, majd a magyarok 21 órától szállnak vízbe.

A jegyárusítás várhatóan áprilisban kezdődik.

Idén Fukuokában került volna sor az eredetileg 2021-ről elhalasztott vb-re, ám a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolt, 2022. május 13-29-re tervezett eseményt végül 2023. július 14. és 30. között bonyolítják le, a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják.

A nemzetközi szövetség a 2022-es budapesti vb-ről hozott mostani döntését azzal indokolta, hogy ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×