Infostart.hu
eur:
375.88
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Gólzáporos döntetlen Kisvárdán

A Paks 3-3-as döntetlent játszott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának első szombati mérkőzésén.

A harmadik helyen álló hazaiak immár kilenc kör óta veretlenek, míg a zöld-fehérek továbbra is minden bajnoki találkozójukon betaláltak.

OTP Bank Liga, 21. forduló:

Három perc sem telt el, amikor a Kisvárda egy kapushiba nyomán az első lövéséből vezetést szerzett. A korán bekapott gól érezhetően visszavetette a vendégeket, akik így szűk negyedóra után már kétgólos hátrányban voltak, ráadásul csak a videobírónak köszönhetően nem nőtt tovább a különbség. A szünet előtt váratlanul szépített a Paks, ez pedig teljesen átalakította a játék képét. Bár a góllövőlistán éllovas Ádám Martin kihagyta a büntetőjét, az ezt követő szögletből Papp Kristóf második góljával a szünet előtt mégis összejött az egyenlítés.

A folytatásban kiegyenlített játékot láthatott a publikum még úgy is, hogy a Kisvárda bizonytalanabb, míg a Paks magabiztosabb volt, de ez helyzetekben nem nyilvánult meg. A 71. percben aztán a csereként beállt Böde Dániel fejesével sikerült fordítania a Paksnak, amely viszont nem örülhetett sokáig, mivel a hazaiak alig négy perc múlva szintén betaláltak. A hajrában a Kisvárda futballozott fölényben, de minden helyzetét elpuskázta, így a győztes találatot már nem sikerült megszereznie.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×