eur:
392.44
usd:
362.52
bux:
71937.14
2024. július 8. hétfő Ellák
Nyitókép: Twitter

Példátlan szigor vár a hétvégén a Forma–1-es mezőnyre

A Katari Nagydíjon sokba kerül majd a kanyarok levágása.

Először látogat el a Forma–1 mezőnye Katarba, a csapatok és a pilóták már birtokba is vették a losaili aszfaltcsíkot. Az autóversenyzésre eddig nem igazán használt, a MotoGP versenynaptárában viszont állandónak számító helyszín hosszú célegyenese mellett gyors, technikás kanyarokat is tartalmaz, melyekben könnyű hibázni, és lefutni a pályáról. Ezekkel az apró tévesztésekkel azonban nem feltétlenül veszítenének időt a pilóták, sőt, egyes kanyarokban a pálya kiszélesítésével akár időt is nyerhetnek – írja a vezess.hu.

Éppen ezért már jó előre rögzítették, hogy minden korábbinál több, szám szerint öt kanyarban is szigorúan figyelni fogják a pályahatárokat. Szám szerint a 4-es, a 12-es, a 13-as, a 14-es, valamint a célegyenesre fordító 16-os kanyar kijáratát kell az aszfaltról nem lehajtva bevenni, máskülönben elveszik az adott mért kört a versenyzőktől a szabadedzéseken és az időmérőn.

Mindez érvényben marad a vasárnapi futamra is: ott három ilyen eset után jön a büntetés.

Címlapról ajánljuk

„Egyszer belehalok” – vallott a milliomos embercsempész

„Felkészültem a halálra” – mondta az Európában tevékenykedő egyik embercsempész, aki tavaly egymillió eurót keresett. A magát csak Taha néven említő férfi a Sky News-nak nyilatkozott a jövedelmező üzletről, amelyben rivális bandák fenyegetik egymást.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Bizonytalanság a tőzsdéken, iránymutatásra várnak a befektetők

Bizonytalanság a tőzsdéken, iránymutatásra várnak a befektetők

Eséssel indították a hetet az ázsiai tőzsdék, ami az európai kereskedés hangulatán is meglátszódhat majd a mai piacnyitáskor. Reagálhatnak ma a piacok a magas részvétellel lezajlott francia nemzetgyűlési választások második fordulójára, ahol meglepetésszerű eredmény született: bár szinte minden felmérés a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés győzelmét jósolta, az exit pollok szerint a baloldali pártok összefogása, az Új Népfront szerezte meg a legtöbb mandátumot, második helyre pedig az Emmanuel Macron elnök mögötti centrista Együtt formáció futott be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. július 8. 09:14
×
×
×
×