Infostart.hu
eur:
379.01
usd:
321.7
bux:
125315.16
2026. február 24. kedd Mátyás
Barcelona, 2014. május 17.A barcelonai Camp Nou stadion lelátója a Barcelona - Atlético Madrid spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2014. május 17-i mérkőzése előtt. (MTI/EPA/Alberto Estevez)
Nyitókép: Alberto Estevez

Kiszivárogtak a részletek Xavi szerződéséről a Barcánál

A korábbi legendás játékos, Xavi Hernández lesz az FC Barcelona futballcsapatának vezetőedzője a Sport című katalán sportlap szerda esti híre szerint.

Az újság úgy tudja, hogy a katalán klub három évre szóló szerződést ír alá a katari al-Szaddnál dolgozó, 41 éves szakemberrel, akivel már a megállapodás részleteiben is megegyeztek. A felek a lap szerint hamarosan hivatalosan is megkötik a kontraktust Dohában.

A Barca eddigi szakvezetője, a holland Ronald Koeman múlt csütörtökön távozott a vezetőedzői posztról. Azután küldték el, hogy a bajnokságban csak kilencedik helyen álló csapat 1-0-ra kikapott a Rayo Vallecano otthonában. A gárda szakmai irányítását az átmeneti időre a korábban a tartalékcsapatot edző Sergi Barjuánra bízták.

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke Koeman menesztését követően azt mondta, "egy napon biztosan Xavi lesz az FC Barcelona vezetőedzője", azt azonban nem közölte, hogy már most átveszi-e a holland tréner helyét a katalán kispadon.

A korábbi középpályás, aki a spanyol válogatottal világ- (2010) és két Európa-bajnoki aranyat (2008, 2012) szerzett, 1998 és 2015 között 25 trófeát, benne nyolc spanyol bajnoki címet, három Király Kupát és négy Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával. 2019-ig a katari klub játékosa volt, ezt követően lett az arab együttes trénere. A tavalyi szezonban a csapat kupákat nyert, s Katar bajnoka lett úgy, hogy egyetlen meccset sem veszített el.

A Sport szerint Xavi fizetése a katalánoknál kevesebb lesz, mint az al-Szaddnál.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ellentámadásba lendült Ukrajna, atomfegyvertől félnek az oroszok - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ellentámadásba lendült Ukrajna, atomfegyvertől félnek az oroszok - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×