Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
321.61
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Szamara, 2018. július 7.Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya az oroszországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében játszandó Svédország - Anglia mérkőzés előtt Szamarában 2018. július 7-én. (MTI/EPA/Peter Powell)
Nyitókép: MTI/EPA/Peter Powell

Gareth Southgate: nem engedhetjük játszani a magyarokat

Az Európa-bajnoki ezüstérmes angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata jó helyzetbe kerülhet a folytatást illetően, ha csütörtök este sikerül pontot, pontokat szereznie a magyarok vendégeként a Puskás Arénában sorra kerülő világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

"Attól, hogy a nyáron döntőt játszottunk az Eb-n, még nem gondoljuk azt, hogy innentől kezdve csak úgy elutazunk valahova, és megnyerjük az összecsapást" – hangsúlyozta az 51. születésnapját pénteken ünneplő szakember az angol szövetség (FA) által szervezett sajtótájékoztatón.

"Fontos volt, hogy a héten elvégezzük a megfelelő munkát és felkészülést, mert ha ezt nem tennénk meg, akkor bármelyik ellenfelünkkel szemben bajba kerülhetnénk" - nyilatkozta Southgate, aki úgy fogalmazott, egy selejtezős csoportban mindig fontos, hogy a közvetlen riválisok otthonában pontot, pontokat tudjon szerezni egy csapat, mert így kedvező helyzetből várhatja a további fordulókat.

"Nem engedhetjük játszani a magyarokat, mert ha területet adunk nekik, akkor nagyon jól tudnak futballozni. A védekezésüket ugyanakkor nagyon nehéz feltörni, ezt láthattuk az Eb-n is, a franciáknak komoly gondokat okoztak, a portugáloknak pedig több mint 80 percre volt szükségük ahhoz, hogy vezetéshez jussanak. A magyar egy nagyon jól szervezett együttes, ennek tudatában kell pályára lépnünk" – mondta az angol kapitány, akit a szigetországi sajtó képviselői leginkább arról faggattak, mennyire tart attól, hogy játékosait a szurkolók esetlegesen rasszista rigmusokkal, vagy jelzőkkel sértegethetik.

"Profi futballistáink vannak, akik hétről hétre játszanak olyan meccseket, amelyeken nem feltétlenül nekik drukkol a helyi közönség. Tudjuk, hogy mire számíthatunk Magyarországon, a nézők nyilvánvalóan a saját csapatukat fogják biztatni, de

mindig mindenre fel vagyunk készülve, így arra is, hogy a Puskás Arénában számunkra nem lesz barátságos a hangulat"

– jelentette ki Southgate, ugyanakkor hangsúlyozta, amíg nem történik rasszista, kirekesztő, vagy bármilyen ehhez hasonló incidens, addig erről felesleges beszélni.

"Ez mindaddig spekuláció, amíg be nem következik, ezért azt gondolom, nem kell előzetesen arról gondolkodni, ami még meg sem történt" – mondta a szövetségi kapitány kiemelve, hogy az Eb-n a játékosok némileg elszoktak az idegenbeli meccsek hangulatától, miután egy találkozót leszámítva minden összecsapásukat – a döntőt is – a Wembley Stadionban játszották le.

Harry Maguire, a Manchester United 37-szeres válogatott védője úgy vélte, nagyon jó hangulat lesz csütörtök este a Puskás Arénában, számukra pedig nagy kihívás lesz ez a mérkőzés, mert jó ellenféllel szemben kell helytállniuk.

"Nehéz meccsre számítunk, ezért fontos, hogy ne csak fizikailag, hanem mentális szempontból is készen álljunk. A magyarok nagyon jók, ezt az Eb-n bizonyították, ezzel együtt mi a három pont megszerzésére koncentrálunk" – jelentette ki a 28 éves futballista.

A Magyarország–Anglia vb-selejtezős összecsapás csütörtökön 20.45 órakor kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×