Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szoboszlai Dominik, a Salzburg játékosa az Atlético Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában játszott salzburgi mérkőzésen 2020. december 9-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Sportközgazdász: Szoboszlai Dominik sérülésével anyagi kár keletkezik

Amelyről persze lehet, hogy előre tudott a játékos régi és új klubjának egyazon tulajdonosa, és be is kalkulálta - vélekedett az InfoRádióban Dénes Ferenc.

Szoboszlai Dominik nélkül lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a portugálok, a franciák és a németek ellen. A 20 éves játékos tavaly december végén szerződött Salzburgból Lipcsébe, de szeméremcsont-gyulladása miatt eddig nem tudott bemutatkozni a németeknél.

Dénes Ferenc sportközgazdász helyzetértékelése szerint a lipcsei klubnak Szoboszlai Dominik sérülése mérhető veszteséget okoz, kérdés, hogy erre vonatkozóan mit rögzítettek a játékos átigazolási szerződésében.

"A felelősségi viszonyok elég pontosan körülírhatók, hiszen

ha a játékosnak a szerződés pillanatában volt ilyen sérülése, arról tudniuk kellett a szerződő feleknek,

és erről rendelkezniük kellett, meg kellett osztani a kockázatot a két fél között. Ez általában úgy működik, mondhatnám, kötelező jelleggel, hogy a játékjogot nem látatlanban veszik meg, különsen, ha kiemelkedő összegről van szó, hanem egy alapos egészségügyi vizsgálatot követően írják alá a szerződést" - ecsetelte Dénes Ferenc.

Ha a szerződés pillanatában még nem volt sérült Szoboszlai Dominik, vagy nem volt látható a probléma, vagy pedig csak utána merült fel, és erről nem rendelkeztek, akkor a felelősség szerinte az új csapaté, a Lipcséé, neki kell ezt kezelni.

Arra a felvetésre, hogy a télen feltárt sérüléséhez hasonlóval a magyar középpályás már korábban is bajlódhatott, Dénes Ferenc azt mondta, bármilyen baráti klubokról is van szó, amelyeknek még a tulajdonosa is azonos, ezek "elszámolóegységekként" üzemelnek, a menedzsmenteknek eredményeket kell produkálni, nemcsak a pályán, gazdasági értelemben is.

"Ha itt most veszteség keletkezett, márpedig Szoboszlai Dominik játékjogán keletkezett, hiszen nem játszik, nem termeli a gólokat és a bevételeket, akkor nem annyira vonzó a Lipcse sem, ez tehát mérhető, valahová be kell írni. Az más kérdés, hogy a Lipcse vagy a Salzburg »futballvállalathoz« kerül ez a veszteség, mert annak a menedzsmentnek a teljesítményét rontja" - mutatott rá a sportközgazdász.

Ellenben a sportközgazdász még felveti azt a szempontot is, hogy

a transzfer annak fényében is megszülethetett, hogy a tulajdonos nem akarta kitenni Szoboszlai játékjogát a piacra, nehogy elvigyék,

a menedzsment felé pedig "elszámolta" ezt a veszteséget.

A fő kérdés tehát, hogy rejtett kockázatról volt-e szó az eladáskor és azt elhallgatta-e a játékjogot birtokló eladó cég, akkor kártérítést kérhet a vevő. Ha ismert volt a probléma, akkor nem vonható kérdőre az eladó fél.

Tragédia az átigazolás pillanatában

Szoboszlai Dominikéhoz némileg hasonló, de sokkal extrémebb - morbidabb - eset volt Emiliano Sala átigazolása, aki a Nantes-ból a Cardiff Cityhez 17 millió euróért (klubcsúcs) érkezett volna, ám az átigazolási folyamat közben halálos repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett, így a kontraktus annak gyakorlatilag a nulladik pillanatában megsemmisült. A tragédiában érintett labdarúgóklubok később bíróságra vitték az ügyet, a FIFA úgy döntött, hogy az eladó Nantes-nak jár a pénz a vásárló részéről, hisz az eladás megtörtént. A Nantes fellebbezett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×