Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.46
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Holland gól Gangl Edina kapujában a budapesti vízilabda Európa-bajnokság női tornáján a harmadik helyért játszott Hollandia - Magyarország mérkőzésen a Duna Arénában 2020. január 25-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Erődemonstrációt tartott a Szolnok a vízilabda ob-döntő nyitányán

A Szolnok simán, 18-10-re nyert otthon az OSC ellen az E.ON férfi vízilabda ob I döntőjének szerdai első mérkőzésén, így megszerezte a vezetést az egyik fél második sikeréig tartó párharcában.

A két csapat nemrég az Eurokupa döntőjében is találkozott egymással, ott mindkét találkozón a hazai gárda nyert három góllal, a második számú európai trófeát pedig végül ötméteresek után emelhette magasba a Tisza-parti gárda.

A finálé első gólját Manhercz Krisztián szerezte ötméteresből, de a túloldalon az ugyancsak Európa-bajnok Angyal Dániel akcióból azonnal válaszolt. A Szolnok világklasszisainak pillanatai következtek, Filip Filipovic támadásban, Nagy Viktor a kapuban mutatott remek teljesítményt.

Az OSC ugyanakkor tartotta a lépést, a második negyed elejére egyenlített, sőt, akár a vezetést is megszerezhette volna, a címvédő Ferencváros elleni elődöntős párharcban remeklő Erdélyi Balázs azonban büntetőből fejbe lőtte válogatottbeli csapattársát. Angyal dupláját követően hárommal is elléphetett volna a Szolnok, de a fontos fór kimaradt, míg a túloldalon Várnai Kristóf egy másodperccel a nagyszünet előtt gyönyörű találattal minimalizálta a különbséget.

A harmadik negyed elején Salamon Ferenc révén egyenlített a fővárosi együttes, de Nagy Ádámnak köszönhetően újra a hazaiak mozdultak el a döntetlenről, majd a húszesztendős Konarik Ákos lepte meg Lévai Mártont, a vendégek kapusát. A Szolnoknál a 18 éves Szeghalmi Zsombor is megvillant, és bár Erdélyi gyorsan válaszolt, a mérkőzés legjobbja, Angyal szinte azonnal visszaállította a háromgólos különbséget.

A zárónegyed elején a megállíthatatlan Angyal ötödik góljával gyakorlatilag eldőlt az összecsapás, az OSC elfáradt, és nem tudta szorossá tenni a végjátékot.

A második összecsapást szombaton 16.30-tól rendezik.

Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:

Szolnoki Dózsa-OSC Újbuda 18-10 (4-3, 3-3, 4-2, 7-2)

gólszerzők: Angyal 5, Konarik, Szeghalmi 3-3, Filipovic, Drasovic, Nagy Á. 2-2, Pijetlovic 1, illetve Manhercz, Hárai, Várnai, Dala 2-2, Erdélyi, Salamon 1-1

A párharc állása: 1-0 a Szolnok javára.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×