Infostart.hu
eur:
362.56
usd:
323.1
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője csapatának a Borussia Dortmund elleni, a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzése előtt Dortmundban 2021. március 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA pool/Friedemann Vogel

Rég nyert ilyen nagyot Dárdai Pál csapata – épp Sallai Rolandék ellen

3–0-ra győzött a Hertha a Freiburg ellen, így nagy lendületet vett a kiesés elleni meneküléshez.

A kiesés elkerüléséért küzdő és Dárdai Pál által irányított Hertha otthon 3–0-ra legyőzte a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburgot a német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Jól kezdett a Hertha, amely a 22. percre már kétgólos előnyhöz jutott az önmagához képest ezúttal lassabban játszó Freiburggal szemben. A kezdőként pályára lépő Sallai és társai a folytatásban hiába voltak mozgékonyabbak és jutottak ezzel némi mezőnyfölényhez, kapura minimális veszélyt jelentettek. A vendégek a szünet után fokozták a nyomást, de helyzeteik ellenére továbbra is gólképtelennek bizonyultak, a 85. percben pedig a berliniek harmadik gólja megpecsételte a sorsukat.

Sallai a 80. percben sárga lapot kapott, alig két perc elteltével pedig lecserélték. A hazai csapatban Dárdai Márton a kispadról figyelte a mérkőzést.

A Hertha majdnem egy hónapot kihagyott a csapatot sújtó koronavírus-fertőzések miatt, aztán hétfőn a Mainz ellen idegenben elért 1–1-es döntetlennel tért vissza a pályára. Csütörtöki fellépését az utolsó előtti, kieső helyről várta a Hertha, de a most megszerzett három ponttal feljött a 14. helyre, és van még egy elmaradt meccse, amelyen a már biztos kieső Schalkéval találkozik. Azon kívül még közvetlen riválisaival, a Bielefelddel (16.) és a Kölnnel (17.) egyaránt otthon, míg a Hoffenheimmel (11.) idegenben találkozik.

Hertha BSC-SC Freiburg 3-0 (2-0)

A tabella

1. Bayern München 31 86-40 71 pont

2. RB Leipzig 31 55-25 64

3. VfL Wolfsburg 31 54-32 57

4. Eintracht Frankfurt 31 62-47 56

5. Borussia Dortmund 31 66-42 55

6. Bayer Leverkusen 31 51-35 50

7. Borussia Mönchengladbach 31 59-46 46

8. Union Berlin 31 47-38 46

9. SC Freiburg 31 45-46 41

10. VfB Stuttgart 31 52-51 39

11. TSG 1899 Hoffenheim 31 45-50 36

12. FSV Mainz 05 31 34-50 35

13. FC Augsburg 31 31-47 33

14. Hertha BSC 30 38-49 30

15. Werder Bremen 31 34-51 30

16. Arminia Bielefeld 31 23-51 30

17. 1. FC Köln 31 32-56 29

18. Schalke 04 30 18-76 13 – már kiesett

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×