Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.22
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Megvan az első Eb-helyszín, amely nem garantálja a szurkolók jelenlétét

Dublin az első rendező város, amely nem garantálja a szurkolók jelenlétét stadionjában a nyári labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein.

Az ír szövetség (FAI) a kormánnyal történt egyeztetések után arról tájékoztatta szerdán az európai szövetséget (UEFA), hogy a koronavírus-járvány miatt nem tud minimális nézőszámot szavatolni. A FAI hozzátette, folyamatosan tanulmányozzák a pandémia kihatásait, és kapcsolatban maradnak az UEFA-val.

A tervek szerint Dublin három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adna otthont.

A skót szövetség ugyanakkor azt közölte, hogy a glasgow-i Hampden Parkban legalább negyedház lesz, azaz 12 ezer néző biztosan helyet foglalhat majd a lelátókon.

Amszterdam és Bilbao néhány órával korábban bejelentette, hogy ugyancsak 25 százalékos telítettséggel kalkulál.

Az olasz kormány kedden azt közölte a Olasz Labdarúgó Szövetséggel (FIGC), hogy támogatja a szurkolók beengedését a római meccsekre, de a végső szót a genovai tudományos kutatóközpont mondja ki. Utóbbi szerdán úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi járványügyi helyzet, a vírus terjedésének intenzitása és a kórházak leterheltsége miatt az UEFA által kért garancia pillanatnyilag nem adható meg.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke néhány nappal ezelőtt kijelentette, hogy nem akarnak zárt kapus mérkőzését a tornán, ezért minden rendező városnak garantálnia kell a szurkolók beengedését.

A kontinenstornát 12 városban - köztük Budapesten - bonyolítják le június 11. és július 11. között. Amszterdam és Bilbao korábban bejelentette, hogy ugyancsak 25 százalékos telítettséggel kalkulál.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×